Az Európai Bizottság kedden tájékoztatott: az utolsó írásbeli figyelmeztetést küldi Magyarországnak, Ausztriának, Dániának és Olaszországnak, mivel a 2008-2012 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Kiosztási Tervüket (NKT) még nem juttatták el az Európai Bizottság számára. A kiosztási tervek leadási határideje 2006. június 30. volt, az új határidőt hivatalosan még nem közölték – áll a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) közleményében.
A tárca azért nem tudta határidőre elkészíteni a következő periódusra vonatkozó kiosztási tervet, mert az Európai Bizottság 2006-ban alapvetően új szempontokat állított fel a terv elkészítéséhez. A KvVM 2007. január 2-án zárja le a tervezetet és továbbítja azt tárcaközi egyeztetésre, majd várhatóan január 17-én kerül a kormány elé elfogadásra, amely alapján továbbítható az Európai Bizottságnak – írja a minisztérium.
A 2008-2012 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Kiosztási Tervben a tagállamoknak meg kell határozni, hogy az időszakban hány kibocsátási egységet juttatnak az emissziókereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó cégeknek térítésmentesen, és hány kibocsátási egységet értékesítenek térítés ellenében. Hazánkban mintegy 250 létesítmény tartozik az emisszió-kereskedelmi rendszer hatálya alá és a várhatóan kiosztandó kibocsátási egységek értéke 10 eurós áron 400 milliárd forint.
