A revizorok tapasztalata alapján átlagosan 9,8 millió forintnyi adót nem fizettek be az elmúlt öt évben az idén ellenőrzött magánszemélyek. Az adó- és mulasztási bírsággal, a késedelmi pótlékkal az átlagos büntetés már több mint 22 millió forint. A prímet a be nem fizetett adó nagyságában egy több mint 60 milliós tétel viszi.
Nagy József, a hatóság főosztályvezetője a Népszabadságnak elmondta: ha valaki évi 6 millió bruttó jövedelmet vall be (vagyis havi félmilliós bruttó, 260-270 ezres nettó jövedelemről ad számot), ám 50-60 milliós ingatlant vásárol, az APEH utánaszámol, s meghatározza azt a legkisebb nettó jövedelemszintet, amely mellett szerinte már kigazdálkodható volt a több tízmilliós ingatlan ára. S ha csak azt találja, hogy ahhoz évi nettó hatmillió forint kellett, az évente be nem fizetett adó máris többmilliós tétel, ráadásul a „számlát” öt évre visszamenőleg kell kiegyenlíteni.
A vagyongyarapodást saját nyilatkozata alapján vizsgálja a hatóság, az APEH-nél kiválasztott magánszemélyek egy kérdőívet kapnak, aminek a segítségével számot kell adni az ingatlan-, a gépkocsi-adásvételekről, a kérdéses időszakban igénybe vett nagyobb értékű szolgáltatásokról – ilyenek lehetnek például az utazások egy bizonyos, a hatóság által jelzett érték felett. S az adásvételi szerződések másolatai mellett arról is számot kell adni, az elmúlt öt évben melyik bankban milyen számlát vezetett, nyitott, illetve szüntetett meg az illető.
A vagyonosodási vizsgálatok esetén a bizonyítási teher is megfordul: az APEH megállapítja a hiányzó jövedelmet, és ha a vizsgált illető nem ért egyet, a hatóság határozata ellen fellebbezhet, s bizonyíthatja, hogy a kérdéses vagyonszerzésre – esetleg korábbi forrásból – volt legális, leadózott vagy nem adóköteles pénze. Ezzel azonban nem sokan élnek, legalábbis a többi ellenőrzési típushoz képest alacsony a fellebbezések, különösen a sikeres fellebbezések aránya. Nagy József szerint a vagyongyarapodási vizsgálatokon feltárt hiányzó összegeket gyorsan befizetik.
A hatóság kockázatelemzéssel választja ki azokat, akik vagyonváltozását megnézi. Ide belépőt jelenthetnek a nagy értékű ingatlan- és gépkocsivásárlások, de az is, ha valaki többször nagy értékű kölcsönt juttatott cégének a vállalkozás papírjai alapján. A gázártámogatáshoz kapcsolódó ellenőrzés is jobbára vagyonosodási vizsgálat részét képezheti majd: a főosztályvezető szerint nem valószínű, hogy valakit kizárólag gázárügyben keressenek meg.
