Belföld

Új tulajdonosa van a Nézőpont Intézetnek

A kormánypárti közvélemény-kutatót a Simicska Lajos emberének tartott Győri Tibornak adta el Mráz Ágoston Sámuel alapító-tulajdonos.

Győri Tibor korábban a Miniszterelnökség egykori jogi ügyekért felelős államtitkára volt. “A cég vezérigazgatója továbbra is Mráz Ágoston Sámuel lesz, Győri Tibor pedig az igazgatóság elnöki tisztségét fogja betölteni. Terveik szerint a cégcsoport hamarosan tovább terjeszkedik majd felvásárlások és befektetések révén is” – írja az Index.

Győrit sokszor “Orbán személye körüli államtitkárnak” is hívták, mert időnként a miniszterelnök személyes ügyeit is intézte.  A Nézőpont új tulajdonosát annak idején Simicska vitte a Fideszhez. Győri a Mahirnál már 1994-ben kulcspozícióhoz jutott: a Mahir Lapkiadó elnöke lett, majd 1995-től 2003-ig a Mahir Rt. cég vezérigazgatója volt, idézi fel a hírportál.

És van egy érdekes történet róla és Simicskáról. “Győri nem csak az üzleti életben ápolt jó kapcsolatokat Simicska Lajossal, a 2000-es évek elején egy lakcímre voltak bejelentve, és a Magyar Narancs egy korábbi cikke szerint szomszédok is voltak. A lap szerint Simicska Lajos ellen még 1997-ben eljárás indult rongálás miatt, mert feldarabolta a szomszéd telken szabályosan felépített kerítést. A kerítés eltűntetésében pedig nem más segített neki, mint az egyik szomszédja, Győriné Mauer Amália, Győri Tibor felesége” – írják Győriről .

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik