Gazdaság

Indul az M0-ás híd építése

Indulhat az M0-ás északi Duna-hídjának kivitelezése, ugyanis pénteken délelőtt aláírta a projekt megvalósításáról szóló szerződést a tendergyőztes Hídépítő-Strabag és a Nemzeti Autópálya Zrt. – tudta meg a Figyelőnet.

A 2003-ban elfogadott sztrádatörvény szerint az M0-ás északi Duna-hídja – a hozzá vezető utakkal együtt – 2006 végére készült volna el. Ezt a határidőt azóta egy évvel meghosszabbították, ám a módosított cél is veszélybe került 2005 szeptemberében. Szakmai körökben ugyanis egyre kevesebb esélyt láttak arra, hogy a sajátos szerkezetű híd elkészül a pályázati kiírásban rögzített 2007. október 31-i határidőig.


Nincs veszélyben?


A projekt kivitelezésére a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. 2004 decemberében indított tárgyalásos eljárást, amelyből végül a Hídépítő-Strabag alkotta konzorcium került ki győztesen. Az M0-ás körgyűrű északi szektorának 72,835 és 76,708 kilométerszelvénye közötti kétszer kétsávos autóút kivitelezése mellett magában foglalja a komplett Duna-híd megvalósítását és két darab külön szintű forgalmi csomópont megépítését is. A tenderre a győztes konzorcium mellett pályázott a Betonút Zrt. és a Vegyépszer Rt. is. A Népszabadság információi szerint január harmadikán írhatják alá a szerződést a tender győztesével.


Mivel a Nemzeti Autópálya Rt. 2005. december 28-án győztest hirdetett, szakmai körökben úgy vélik, az M0-ás északi Duna-híd, összességében 61,9 milliárd forintos kivitelezését nem befolyásolja a beruházás ellen benyújtott, egyebek mellett a Levegő Munkacsoport által jegyezett újabb bírósági kereset. A pénteki aláíráshoz azonban még arra is szükség van, hogy a vesztes pályázók ne támadják meg az eredményt a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.


A híd


Az Árpád hídnál kétszer nagyobb új Duna-híd Újpestet köti majd össze Budakalásszal. A Duna felett 590 méter hosszú, ferdekábeles acélhíd, a Szentendrei Duna-ág felett 332 méter hosszú acélhíd épül, az ezekhez csatlakozó vasbeton hidak hosszúsága 922 méter lesz. A teljes építmény 5 hidat foglal magában, a kivitelezőnek ehhez összesen 9 hídszerkezetet kell megépítenie. A hídon kerékpáros- és gyalogosjárda is épül, a leállósáv pedig szélesebb lesz, hogy a későbbi forgalomnövekedés függvényében bővíthessék.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik