Laksmi Mittal a Reuters Televisionnak elmondta: a 18,6 milliárd eurós (23 milliárd dolláros) ajánlatuk megtétele óta részvényeik további 4-5 százalékkal emelkedtek, ami azt jelzi, hogy a részvényeseknek tetszett az ár. A Mittal egy részvényre 28,21 eurós ajánlata 27 százalékos felárat tartalmaz a bejelentés előtti záróárhoz képest. Elemzők szerint azonban akár 35 euróra is emelhető az ajánlat.
Laksmi Mittal kedden korábban Luxemburgba látogatott, – hétfőn Franciaországban tárgyalt, kevés sikerrel – hogy kampánykörútjának második állomásán is támogatás igyekezzen szerezni a felvásárláshoz. Laksmi Mittal szerdán Brüsszelben az EU versenyjogi biztosával tárgyal.
A Mittal felvásárlási offenzívája általában aggodalmat váltott ki az európai kormányok körében, elsősorban az ágazati munkahelyek miatt. Bár az Arcelor nem francia, részvényeivel Párizsban kereskednek, és az ajánlat a kiterjedt francia acélipar szempontjából kulcsfontosságú. A cég 28 500 fős alkalmazotti állományából 30 százalék francia.
A francia pénzügyminiszter hétfői sajtóértekezletén elmondta: mély aggodalmával szembesítette Laksmi Mittalt az Arcelor-ajánlat kapcsán. Ha az ügylet létrejönne, a kialakuló acélipari csoport nagyságra háromszorosa lenne az utána következő, második Nippon Steelnek. A pénzügyminiszter kedden máris jelezte: felvette a kapcsolatot európai kollégáival az ügyben, – hogy mozgósítsa az európai politikát az ellenséges Mittal ajánlat ellen, – és az európai pénzügyminiszterek is osztották a francia álláspontot.
A felvásárlási ajánlat ugyanakkor jót tett a világ acélipari cégeinek: a nagy cégek részvényárfolyama meredeken emelkedni kezdett, mert a piac arra számít, hogy a minden bizonnyal folytatódó ajánlati küzdelem az ágazat egészében növeli a részvények értékét.
