Belföld

Videóban mondtak fel a Hír TV-sek

célpont (célpont)
célpont (célpont)

„Orbán Viktor nem geci. Viszlát” – mondták kamerába a Célpont-szerkesztők.

A Hír TV emblematikus műsorának készítői videóüzenetben jelentették be távozásukat, miután úgy döntöttek, hogy a Simicska és Orbán közt dúló harcban a miniszterelnök oldalára állnak. Losonczi Kata, Kunfalvi Nóra, Bohár Dániel és Kisberk Szabolcs két és fél héttel a Hír TV-tulajdonos Simicska Lajos emlékezetes kirohanása után tartotta szükségesnek közölni, hogy szerintük Orbán Viktor nem geci.

A 444-nek az egyik szerkesztő azt mondta: a jövőben is együtt akarnak maradni, „oknyomozni szeretnének és nem háborúzni”. Ennek ellenére a kormánypárti oknyomozók, akik most nyíltan hitet tettek a miniszterelnök mellett, szívesen bocsátkoztak háborúba például a kormányellenes tüntetőkkel, Várady Zsoltot azzal találták meg, hogy tizenkét évvel ezelőtt minimális mennyiségű füvet találtak nála a rendőrök, Gulyás Balázst azzal, hogy autóbalesetet okozott, Nemes Balázsnak pedig azt rótták fel, hogy részt vett egy miniszterelnökségi gyakornoki programon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik