Egyelőre nehéz lenne egyértelműen választ adni arra a kérdésre, hogy ki járt jobban a január 4-én megkötött ukrán-orosz megállapodással. Ha abból indulunk ki, és jó okunk van ezt feltételezni, hogy a Gazprom stratégiai célja nem a gázár felverése, hanem az Ukrajnán áthaladó, mintegy 1300 kilométer hosszúságú tranzitvezeték-rendszer fölötti ellenőrzés megszerzése volt, akkor az eddig nyilvánosságra került részletek ismeretében inkább Kijev lehet elégedett. Kiváltképp, ha ehhez még hozzátesszük, hogy Moszkva – számos tekintetben egyébként megalapozott – igényeinek teljesítését aránytévesztően erős eszközzel, az ukrán gázexport átmeneti felfüggesztésével próbálta kikényszeríteni.
Sz. Bíró Zoltán, történész, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója
ERŐNEK ÁLCÁZOTT GYENGESÉG. Mindez, némiképp paradox módon, éppen arra mutatott rá, hogy Oroszország mennyire eszköztelen. Hiszen, ha Ukrajnával fennálló vitáját nem tudja másképp rendezni, mint a gázcsapok elforgatása, akkor e hatalmat mindennek lehet látni, csak erősnek nem. Az igazság kedvéért azt azonban feltétlenül szögezzük le: Moszkva nem Európával akart ujjat húzni. Ám fölöslegesen keményre sikeredett föllépésével mégiscsak ott okozta a legnagyobb galibát. Sokakban – köztük számos fontos döntéshozóban – felelőtlenül és fölöslegesen ébresztett bizalmatlanságot önmaga iránt. S ez a későbbiekben könnyen bizonyulhat majd túl magas árnak azért, hogy 2006-tól immár drágábban adhatja a földgázát Ukrajnának.
De ne rohanjunk ennyire előre, már csak azért sem, mert meglehetősen sok a homályos pont Moszkva és Kijev január 4-i egyezsége körül. Itt van mindjárt az a bizonyos, a megegyezésben kulcsszerephez jutó RoszUkrEnergo nevű, svájci bejegyzésű cég. A vállalkozásról meglehetősen keveset lehet tudni. Azt azonban igen, hogy létrehozásáról még 2004 júliusában Jaltában állapodott meg egymással Vlagyimir Putyin orosz és Leonyid Kucsma akkori ukrán elnök. A cég feladatául azt szabták, hogy Ukrajna számára türkmén gázt vásároljon, felügyelje annak Ukrajnába szállítását, továbbá beruházásokat hajtson végre e feladatok teljesítésének garantálására. A céget orosz sajtóforrások szerint a Gazpromhoz kötődő Gazprombank leányvállalata, az ARosgas Holding AG, illetve az osztrák Raiffeisenbankhoz köthető Raiffeiseninvest AG leányvállalata, a Centragas Holding AG jegyzi a részvények 50-50 százalékos megosztásával. Azt azonban, hogy ténylegesen kik is állnak tulajdonosként a cég hátterében – nem lehet tudni.
A történetben nem az a meglepő, hogy az ügylet kapcsán igénybe vesznek egy külföldi bejegyzésű közvetítőt a Gazpromtól (230 dollár/1000 köbméter) és a Türkmenisztántól (60-65 dollár/1000 köbméter) eltérő áron vásárolt földgáz ukrajnai értékesítéséhez, hanem az, hogy ez miért lesz éppen e homályos hátterű és rövid előéletű RoszUkrEnergo. Az nyilvánvaló, hogy közvetítőre mindenekelőtt a közép-ázsiai gáz értékesítése kapcsán van szükség. Amennyiben ugyanis azt a Gazprom vásárolná meg és adná tovább Ukrajnának e mennyiség után import (5 százalék) és export (30 százalék) vámilletéket egyaránt fizetnie kellene. Ha viszont egy külföldi bejegyzésű cég intézi az Oroszországon keresztül haladó tranzitálást, mindez legálisan kikerülhető. Ám a felek mindezt miért nem bízták a Gazprom valamelyik 100 százalékos tulajdonában lévő külföldi leányvállalatára? Így ugyanis a közvetítői haszon Oroszországban maradna, míg a svájci bejegyzésű RoszUkrEnergo esetében követhetetlen utakra tér.
KINEK AZ ÉRDEKE? Orosz oldalon a szerződés megkötésének pillanatától sejteni engedik, hogy a RoszUkrEnergo ügyletbe kapcsolása kifejezetten Kijev kérésére történt. Mindebből pedig mi következik? Mindenekelőtt az – és ez számos más körülményből is gyanítható volt -, hogy a Kijev és Moszkva közti gázcsörtének nemcsak az ukrán és az orosz „államraison” szempontjaira kellett tekintettel lennie, de a gázüzlethez tapadó különböző érdekcsoportok elvárásaira is. Ugyanakkor ilyen nehezen beazonosítható üzleti és egyéb érdekcsoportok pillanatnyilag inkább az ukrán oldalon találhatók, a putyini politika az elmúlt években ugyanis megpróbálta azokat lefejteni – és nem is eredménytelenül – az energiaágazat extraprofit-termelő zónáiról. Vagyis: amit láttunk, vagy látni véltünk az elmúlt hetek gázcsatáiból, az legfeljebb csak a jéghegy csúcsa volt.
