A várt 992,4 milliárd helyett 918,6 milliárd forintos deficittel zárt az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – mérlege. Az így számított múlt évi, egész éves hiány a prognosztizált, GDP-arányosan 3,8 százalékos deficit helyett kisebb, 3,6 százalék lett.
Mindezek alapján nagy biztonsággal feltételezhető, hogy a teljes államháztartás – az önkormányzatokat is figyelembe véve – pénzforgalmi egyenlege az éves hiánycélnak megfelelően, azon belül alakult. Az önkormányzatok gazdálkodásáról végleges adatok csak később állnak rendelkezésre – áll a PM közleményében.
Decemberben a központi költségvetés 176,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 36,3 milliárd forintos szufficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 8,1 milliárd forintos deficittel zártak. Az év utolsó hónapjában a kiadások alacsonyabban alakultak a 2008-as, illetve a 2007-es költségvetési költéshez mérten.
Ez részben a maradványtartásnak, a hónapok óta működő kincstárnoki rendszernek köszönhető, illetve annak, hogy augusztus óta egyre inkább érvényesülnek az idén hozott kiadáscsökkentő intézkedések. A költségvetési szervek havi kiadásai a nyár vége óta hónapról hónapra alacsonyabban alakultak az előző esztendőkhöz képest – áll a tárca közleményében.
