Hozzátette: a vámhatóság szedte be a központi költségvetés bevételeinek hatodát. A kormány elkötelezett az euró 2010-es bevezetéséhez szükséges feltételek 2008-as teljesítésében, amihez az idei költségvetési bevételek beszedése kiemelkedő feladat, és ebben számít a pénzügyőrség hatékony munkájára is – mondta Veres.
Kiemelte, hogy a pénzügyi kormányzat az idén előrelépést vár a vámhatóságtól a regisztrációs adóval kapcsolatos hamisítás elleni felderítésekben, a zárt eljárási rend kialakításában, továbbá az elektronikus vámeljárási ügyintézési rend minél szélesebb elterjesztésében.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy mivel 2005 volt az első teljes év a 2004. május 1-jei uniós csatlakozás óta, továbbá 2005. július 1-jétől a harmadik országos importáfa többségét ismét a testület szedi be, ezért a 2005. évi bevételt nem lehet az előző évekkel összehasonlítani.
A vám- és pénzügyőrség 2005. évi 949 milliárdos bevétele tartalmazza a vámot, az energia, a regisztrációs és a jövedéki adót, valamint a dohánygyártmányok utáni, valamint a harmadik országos importból származó általános forgalmi adót.
