Gazdaság

Stabil üzemanyagárakra számíthatunk

Idén várhatóan sem belső, sem külső tényezők nem idéznek majd elő jelentős mértékű, tartós üzemanyagár-emelkedést. Így a tavalyihoz hasonló nagyságú, stabil hajtóanyagárakra lehet számítani – írja a Népszava.

Kisebb áringadozások azonban egy-egy kőolaj-kitermelőhelyet érintő politikai konfliktus, illetve műszaki hiba, vagy természeti csapás esetén bekövetkezhetnek – állítják a szakértők.

Hegedűs Miklós a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője elmondta: 2006-ban jelentősebb inflációs nyomás sem nehezedik az árakra. A várt pénzromás mértéke ugyanis elhanyagolható nagyságú, csupán két százalék körüli. Emellett a kereslet sem növekszik országunkban olyan mértékben, hogy az árfelhajtó tényező legyen. ( A benzinfelhasználás stagnál, a gázolj iránt pedig 2-3 százalékkal emelkedik az igény.) Emiatt ebben az évben minden belső piaci hatást egybevetve éves szinten a benzin esetében maximum hozzávetőleg 2-3 százalék körüli drágulás várható. A gázolajnál pedig az egész évre vetítve az enyhén emelkedő fogyasztás miatt legfeljebb hozzávetőleg 5-6 százalékos árkorrekcióra van kilátás. Ez pedig azt jelenti, hogy a benzin éves átlagára idén is a tavalyihoz hasonló szinten, literenkénti 260 forint körül alakul majd. Az eddig a benzinnél általában néhány forinttal olcsóbb dízel hajtóanyag ára pedig felzárkózik a benzinárhoz.

Elemzők úgy látják: a külső gazdasági körülmények 2006-ban az előző évihez hasonlóan alakulnak majd. Mivel előreláthatólag ebben az esztendőben is ugyanazok a kockázati tényezők mozgatják majd a piacot, mint az előző évben. Azaz, nem prognosztizálható az amerikai-arab szembenállás mérséklődése, és továbbra is óriási keresletet gerjeszt majd a gyorsütemű kínai, illetve ázsiai gazdasági növekedés. Emellett az idei esztendőben is jelentkezik majd a finomítói kapacitáshiány. Így az éves átlagár – az európai piacokon mértékadó Brent olajtípus esetében – a tavalyihoz hasonlóan ebben az évben is hordónként 54-55 dollár körül alakul majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik