A miniszter bejelentette: a törvényjavaslatot két héten belül a kormány elé terjeszti, ezután kerülhet a tervezet az Országgyűlés elé. Hiller István szerint a szakmai szervezetek összefogása „a politikai döntéshozókra igen komoly hatással volt”, a tárcavezető így jobb esélyét látja a jogszabály elfogadásának, mint néhány héttel ezelőtt.
A tizenhat színházi, zenei és táncművészeti szervezet vezetője által aláírt szándéknyilatkozat kiemeli: Magyarországon először készült előadó-művészeti törvény, és ennek szükségességét senki nem vitatja.
A dokumentum szerint a jogszabály „átláthatóvá és kiszámíthatóvá teszi” a finanszírozást, munkajogi téren is elismeri a előadó-művészeti munkavégzés sajátosságait, és segíti a minőségi kultúraközvetítést.