Környezet
A világgazdaság idei növekedése elérheti a tavalyi év növekedési ütemét, az Egyesült Államok magas szintű fejlődésének némi lassulását várhatóan kiegyensúlyozza Európa javuló teljesítménye, így a hazai gazdaság dinamizmusa keresleti oldalról továbbra is biztosítottnak látszik.
Az Ecostat legfrissebb előrejelzése szerint 2006-ban a GDP éves növekedése valamivel meghaladhatja a múlt évit, elérheti a 4,4 százalékot. A külpiaci áruforgalom volumene 10-11 százalékkal, az állóeszköz-felhalmozás 7-8 százalékkal bővülhet, a lakossági fogyasztás 4 százalékkal fog növekedni 2006-ban.
A magyarországi kis- és középvállalatok rövid távú fejlődési esélyei a kedvező makrogazdasági környezetben, a bővülő uniós pályázati források mellett javulhatnak. Versenyképességük további erősödésében komoly szerepet játszhat az MNB folytatódó kamatcsökkentése és a termelékenység emelkedése.
2006 januárjában az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúraindexe 50 százalék, majdnem három százalékkal kedvezőbb az egy hónappal korábbi értéknél – írja a szervezet közleménye. A hazai vállalkozások üzleti várakozásainak tendenciája tavaly július óta emelkedő. Mindez a reálgazdaság teljesítményének javulását eredményezte és együtt járt a szektor bizalomerősödésével. A rövid távú üzleti várakozásokat számszerűsítő mutató januárban megegyezik a gazdasági élénkülés első időszakában, 2004-ben elért konjunktúra-indexek átlagával.
Derülátók
A hazai vállalkozások 2006 első félévére vonatkozó helyzetértékelése derűlátó. A döntően hazai tulajdonú vállalkozások 2006 első félévében mind a nemzetgazdaság, mind a saját fejlődési lehetőségüket optimistábban értékelik, mint az előző hónapokban. A korábbiaktól eltérő várakozásokban az eurózóna gazdaságának élénküléséről és a legfontosabb exportpiacok bővüléséről szóló prognózisok állnak. A hazai kis- és középvállalati szektor fejlődését az európai konjunktúra áttételesen érinti.
Javul
2006 első félévében a kis- és középvállalati szektor külső és belső működési feltételrendszere javulni fog. A cégek termékei iránt jelentkező külpiaci kereslet, különösen a dinamikusan bővülő szomszédos országokban növekedhet, reális lehetőség a belföldi vásárlások élénkülése is.
2006 első félévében a hazai kis- és középvállalatok jövedelmezősége, likviditási helyzete a termékeik és szolgáltatásaik iránt feltételezhetően bővülő kereslet miatt kismértékben javulhat. Az alultőkésített, vagy forgóeszköz-hiánnyal küzdő vállalkozások számára az utóbbi években kedvező változást jelentett, hogy az addig óvatos banki finanszírozás kibővült, rugalmasabb lett.
Fejlesztés
A vállalkozások javuló üzleti várakozásait a legtöbb esetben erősödő fejlesztési elkötelezettség kíséri. A versenyképesség javítását célzó szándékok megvalósításához az élénk gazdasági környezetben bővülő külső és belső források állnak rendelkezésére.
Magas infláció
A magyarországi gazdálkodó szervezetek a pénzromlás múlt évi tendenciáját mindvégig a realitásoktól eltérően, mértékét jóval a tényleges felett jelezték. A legfrissebb statisztikai adatok alapján a prognózisaikban érezhető erős inflációs nyomás 2005-ben elmaradt, a pénzromlás üteme fokozatosan csökkent. A jegybanki és elemzői várakozásokkal ellentétben 2006-ra 4,8 százalékos pénzromlást várnak.
