A Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint az ipar belföldi értékesítési árai, akárcsak a termelői árak, tavaly decemberben az előző hónapival összevetve változatlanok maradtak, a 2004. decemberivel összehasonlítva viszont 7,1 százalékkal, az év egészét tekintve pedig 8,4 százalékkal növekedtek.
Az exportértékesítés havi termelői árai az előző hónaphoz képest szintén nem változtak, az egy évvel korábbiaknál 2,9 százalékkal, az év egészét tekintve 1,3 százalékkal voltak magasabbak.
A belföldi értékesítés rendeltetés szerinti csoportjainak havi áralakulásában továbbra is az energiatermelő ágazatok áremelkedése a meghatározó, bár a novemberi 1,7 százalékos értéknél decemberben jóval kisebb mértékben, 0,8 százalékkal növekedtek az árak.
A forintban mért exportértékesítési árak decemberben az előző hónaphoz képest nem változtak, 12 hónap alatt 2,9 százalékkal emelkedtek. Hazai fizetőeszközünk egy hónap alatt az euróhoz képest 0,6 százalékkal gyengült, a dollárhoz viszonyítva stagnált. 2004 decemberéhez hasonlítva az euróhoz képest 2,8 százalékkal, a dollárhoz képest 16,1 százalékkal gyengült a forint.
2005-ben az előző évhez viszonyítva a kőolaj-feldolgozásban (26,1 százalék), valamint a vegyi anyag, termék gyártásában (13 százalék) emelkedtek a legnagyobb mértékben az árak. Árcsökkenés csak a villamos gép, műszer gyártásában jelentkezett (3,8 százalék). A többi feldolgozóipari ágazatban az áremelkedés mértéke 0,2 és 5,5 százalék között változott.
