Belföld

Rogán: “A muzulmán közösségek felborítják a keresztény országok rendjét”

Magyarországon nem indokolt a gazdasági menekültek beáramlása, az, hogy Magyarország magyar akar maradni, teljesen normális felfogás - mondta Rogán Antal.

A Fidesz frakcióvezetője az M1 Ma Reggel című műsorában beszélt. Mint mondta, Magyarországon ugyan csökkent, de még mindig van munkanélküliség, ezért elsősorban a magyar embereknek kell munkát adni.

Látható, hogy a nyugat-európai országokban, például az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban miként borítja fel a keresztény országok belső rendjét a muzulmán közösségek jelenléte – mondta Rogán Antal az MTI tudósítása szerint. Magyarországnak sem érdeke az olyan gazdasági menekültek befogadása, akik olyan tradíciókat hoznak magukkal, amelyek idegenek a magyar hagyományoktól – fűzte hozzá.

A Fidesz vezető politikusa a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is nyilatkozott a párizsi terrortámadás kapcsán. A terror réme napi valósággá vált Európában, mondta, ezért mind Magyarországnak, mind az európai országoknak át kell gondolniuk migrációs és terrorellenes politikájukat. Szerinte erre jó példát kínálhatnak az Egyesült Államok terrorellenes intézkedései, például az ügyben, hogy terrorfenyegetettség esetén a hatóságoknak miként legyen lehetőségük a hagyományos szabadságjogok, például az adatvédelem átlépésére.

A keresztény kultúra a tisztelet kultúrája, amibe beletartozik az is, hogy más vallását nem lehet kifigurázni, abból gúnyt űzni. Ha megszegjük a tisztelet kultúráját, annak mindig vannak következményei – mondta Rogán Antal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik