Belföld

Mutyit sejt az LMP a Magyar Művészeti Akadémiánál

szerzodes(210x140).jpg (szerződés, )
szerzodes(210x140).jpg (szerződés, )

Az LMP kikéri a Magyar Művészeit Akadémia (MMA) ingatlanjaival kapcsolatos szerződéseket. Pontos összegekre kíváncsiak, mivel az Akadémia szerintük ára felett vehette meg a MÚOSZ volt épületét.

Az LMP közérdekű adatigénylés keretében a MMA korábbi irodabérlettel, valamint a tavaly év végi irodavásárlással kapcsolatos szerződéseinek nyilvánosságra hozását kéri, mivel a párt szerint nem kizárható, hogy a piaci árnál drágábban szerezte meg az állam az MMA új székházát – fogalmaz a párt ma, az MTI-nek küldött közleménye.

Indoklásuk szerint a kormány az előző év végén több mint 2 milliárd forintot csoportosított át a Magyar Művészeti Akadémia irodáinak otthont adó épület megvásárlására, viszont az erre a célra kinézett volt MÚOSZ-székházat korábban négyszázmillió forinttal olcsóbban hirdették egy apróhirdetési oldalon. Mint írják, azt nem lehet tudni, hogy a kormány végül mennyit fizetett az ingatlanért. A párt az új irodaház pontos vételi ára mellett azt is tudni szeretné, hogy korábban mekkora összegért bérelt irodákat az Akadémia a Vörösmarty téren található Kristályházban.

Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy minden évben új, milliárdos értékű ingatlanokat kap a Művészeti Akadémia. A párt továbbá érthetetlennek tartja, hogy miért kapta meg az MMA 2014-ben többek között a Vigadót is térítésmentesen, ha ott a napi működés feltételei nem adottak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik