Az eurózóna tizenkét államának szakminiszterei azt megelőzően cseréltek eszmét, hogy az EU mind a 25 tagországának pénzügyi vezetője – köztük Veres János magyar pénzügyminiszter – együtt is tárgyalóasztalhoz ül. A teljes ülés napirendjén más témák mellett öt olyan ország eurócsatlakozási programja szerepel, amelyek még nem tagjai az övezetnek.
Az Eurogroup immár hagyományos előesti ülésén – mint az azt megelőző, illetve a találkozó utáni sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozataikból kiderült – a résztvevők pozitív jelként értékelték azt is, hogy azon euróövezeti tagok, amelyek államháztartási hiánya túllépi a zóna stabilitásához meghatározott – a bruttó összjövedelemhez viszonyított – 3 százalékot, a legfrissebb mutatók szerint közelebb kerültek a hiányfölösleg felszámolásához. Érvényes ez az EU két húzógazdaságának tekintett Franciaországra és Németországra, amelyek az elmúlt hónapokban a vártnál nagyobb mértékű növekedésnek köszönhetően az előrejelzettnél jobb eredményt produkáltak.
Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő és pénzügyminiszter, az eurócsoport vezetője kijelentette, mind az öt olyan állam, amelynek deficitje túlságosan magas (az említettek mellett Görögország, Olaszország és Portugália) , azt jelezte, hogy meg tud birkózni a hiány leszorításának feladatával. Várhatóan bírálni fogják ugyanakkor az uniós miniszterek Nagy-Britanniát, amely ellen az Európai Bizottság eljárás indítását javasolja a túlzott deficit miatt.
Nem várható viszont élesebb kritika a konvergenciaprogramok ügyében, beleértve a magyar programot is, amelyet az Európai Bizottság január eleji értékelésében kiegészítendőnek minősített. Napirendre tűzték a keddi ülésre a munkaigényes szolgáltatásoknál lehetővé tett kedvezményes (azaz a minimális szintnél is alacsonyabb) európai uniós áfa-kulcs ügyét is.
