Járai Zsigmond szerint 2006 nehéz év lesz a monetáris politika számára: az infláció továbbra is igen kedvezően alakul ugyan és az év egészét tekintve 2 százalék alatt marad a pénzromlás, az államháztartás helyzete azonban tarthatatlan, és azt sem lehet tudni, hogy az immár elodázhatatlan reformok mikor indulnak és milyen hatásokat váltanak ki.
A jegybankelnök a távirati irodának elmondta: az MNB aggályosnak tartja az idei folyamatokat, mert ha semmi sem változik, akár a 8-9 százalékot is elérheti az államháztartás uniós metodika (ESA95) szerint számított deficitje a bruttó hazai termékhez képest, így pedig távolabb kerül az ország az euró bevezetésétől – nyilatkozta Járai Zsigmond.
2006-ban az államháztartási reform elkezdésére lehetőséget adna egy pótköltségvetés, ha a választások utáni új kormány határozottan rászánja magát a központi büdzsé és az államháztartás rendbe tételére – vélte az MNB vezetője.
„Az euró bevezetésének lehetséges dátumával kapcsolatban többé nem mondok évszámot. Azt a mondatot találtam ki, hogy az euró bevezetését az államháztartási reformok megvalósítása, hatásainak felmérése után két évvel lehet meglépni.” – mondta a távirati irdnak a jegybank elnöke.
