Gazdaság

Százmilliárd feletti forgalom az OTP-ből

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 71,87 pontos eséssel, 22 455,77 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,32 százalékos gyengülés.

A 144,7 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények az olaj- és a Magyar Telecom-papírok kivételével gyengültek a szerdai záráshoz képest. A forgalmat egyértelműen az OTP papírok adásvétele határozta meg csütörtökön – vélekedett Keresztesi Andrea, a KBC Securities üzletkötője.

A BÉT forgalmának legjelentősebb részét az OTP úgynevezett átkötése határozta meg, a pénzintézeti kötvénykibocsátás miatt. Ez önmagában 102 milliárd forintos forgalmat generált – mondta az üzletkötő. A fennmaradó mintegy 42 milliárd forintos „tényleges” forgalom döntő hányadát – több, mint 27 milliárd forintot – ugyancsak az OTP-papírok kereskedése adta.

A bankpapír gyengülését az üzletkötő azzal magyarázta, hogy azok a befektetők, akik átváltható kötvényt vásároltak, igyekeztek megszabadulni OTP részvényeik egy részétől, hogy így fedezzék kötvényvásárlásukat. A gyógyszerpapírok láthatóan háttérbe szorultak, ugyanakkor szép forgalmat mondhatott magáénak és erősödött is a papír – tette hozzá.

A Mol részvények 4,38 milliárd forintos forgalomban 250 forinttal, 1,21 százalékkal 20 950 forintra erősödtek. Az OTP árfolyama 135 forinttal, 1,86 százalékkal 7125 forintra gyengült. A bankpapír forgalma meghaladta a 130,1 milliárd forintot. A Richter 43 000 forinton zárt, 250 forinttal, 0,58 százalékkal alacsonyabb áron, mint szerdán, forgalma 4,8 milliárd forint volt. Szektortársa, az Egis 1,18 százalékkal, 310 forinttal gyengült, 25 895 forinton zárt. A Magyar Telekom papírjainak ára 4,00 forinttal, 0,43 százalékkal 930 forintra nőtt, a részvényekkel 2,8 milliárd forint értékben kereskedtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik