Belföld

“Senkinek semmi köze ahhoz, hogy hogyan ünneplünk”

mórahalmi ovisok (mórahalmi ovisok)
mórahalmi ovisok (mórahalmi ovisok)

Gyerekek adtak műsort a kormányablak tiszteletére. Nógrádi Zoltán szerint senkinek semmi köze ahhoz, hogy hogyan ünnepelnek a mórahalmiak.

Nagy felháborodást váltott ki hétfőn az a videó, mely a Csongrád megyei Mórahalmon nyílt kormányablak avatóünnepségén készült. A rendezvényen ovisok adtak elő a kormányablakot dicsőítő versikéket, dalokat. A közvélemény egy része szerint mindez az ’50-es évek légkörét és az észak-koreai propagandát idézi.

„Nem tudtam, mit jelent az a kormányablak, nálam okosabbak és nagyobbak is vannak. Mégis úgy gondolom, egy nagyon fontos dolog, szükség lesz rá addig, amíg a föld forog” – ez csak egy részlet az óvodások által előadott műsorból.

Nógrádi Zoltán fideszes mórahalmi polgármester a Délmagyar.hu-nak azt mondta: amióta ő vezeti a települést, minden jelentős beruházáson fellépnek a gyerekek. „Úgy ünnepel a közösség, ahogy neki jólesik. Ehhez politikai alapon senkinek semmi köze” – jelentette ki. Nógrádi szerint politikai hisztériakeltés zajlik, az óvodavezető sírva hívta fel, mert „megengedhetetlen hangnemben szidalmazták”.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal szóvivője közölte: idén és tavaly hat kormányablakot adtak át, minden esetben az érintett önkormányzat közreműködését kérték az átadóünnepség megszervezéséhez, de a műsorok tartalmáról nem kértek és nem is kaptak előzetes tájékoztatást. “A mórahalmi kormányablak átadása alkalmával azonban valóban meglepte a jelenlévőket az a szokatlan hangvételű összeállítás, amivel a helyi óvodások a Kormányablak átadásán felléptek. Hasonló műsorra a megye más településein még nem volt példa” – írta Varga Márta szóvivő.

Az Origo.hu-nak nyilatkozva Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke etikátlannak és visszataszítónak nevezte a műsort, Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének vezetője pedig felháborítónak tartja az ’50-es évek hangulatát idéző ünnepséget.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője közölte: tiltakoznak az ellen, hogy a Fidesz politikai pedofíliával alázza meg az ovisokat. „Diktatúrákban szoktak a gyerekek a hatalomról énekelni és verselni, kormánypárti politikusokat dicsőíteni” – írta közleményében. 

Olvasói sztorik