Belföld

A CÖF autós zarándoklatot és nagygyűlést szervez Sümegre

bekemenet(210x140).jpg (békemenet)
bekemenet(210x140).jpg (békemenet)

A CÖF-CÖKA közkívánatra autós zarándoklatot, illetve előadásokat szervez az időközi országgyűlési választások kapcsán.

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) közleményében azzal érvel, hogy a veszprémi országgyűlési képviselő-választás után „az un. ellenzéki körök magabiztosan hirdetik, hogy a jövőben országos szinten is ők képviselik a helyi civileket”.

A CÖF-CÖKA támogatói, a Szellemi Honvédelem mozgalmának aktivistái egyre több levélben kérik, hogy a tapolcai országgyűlési képviselői választások kapcsán a Békemenet és a CÖF-CÖKA szellemében aktívan fejezzük ki véleményünket – írja a szervezet honlapján, ahol a civil zarándoklat és nagygyűlés részleteiről is beszámolnak. A március 23-ai esemény keretében a sümegi helyszínen fél 5-től misén vehetnek részt az érdeklődők, majd 18 órakor kezdődik a konferencia, ahol Bayer Zsolt, Csizmadia László, Fricz Tamás, ifj. Lomnici Zoltán, valamint a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje beszél.

Tájékoztatásuk szerint a CÖF-CÖKA vezetőségének tagjai és a meghívott békemenetes szervezők a tapolcai képviselő-választás kapcsán szólnak a magyar gazdaság helyzetéről, elemzik a helyi viszonyokat is befolyásoló nemzetre és nemzetközi helyzetre ható történéseket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik