A gépet egy magyar cég használta, s Afganisztánba tartott, fedélzetén humanitárius segéllyel – közölte a hivatalos iráni tévé a hadsereg egy névtelenül nyilatkozó magas beosztású tisztségviselőjére hivatkozva.
A repülőgép – egyes beszámolók szerint egy francia gyártmányú, Falcon típusú kis utasszállító – eltévedt, ezért sértette meg az iráni légteret, s miután erről megbizonyosodtak az iráni hatóságok, útjára engedték a repülőgépet.
Fedélzetén a korábbi hírekkel ellentétben nem utaztak katonák. A Fars félhivatalos iráni hírügynökség először egyenesen arról adott hírt, hogy egy amerikai gépet kényszerítettek leszállásra Iránban, de a washingtoni védelmi minisztérium rögtön cáfolta, hogy akárcsak egy amerikai gép is leszállt volna Iránban.
Az eset még vasárnap történt. A gép utasait kihallgatták, s hétfőn elengedték a teheráni közlés szerint.
A történteket egy neve elhallgatását kérő magas rangú iráni tisztségviselő is megerősítette a Reuters brit hírügynökségnek.
A hírforrás szerint az eset éppen egy hete, szeptember 30-án történt. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy az Afganisztánba tartó, humanitárius segélyt szállító gépet vasárnap kényszerítették leszállásra az iszlám köztársaságban.