|
Az Intel az újdonságot asztali számítógépekhez és szerverekhez egyaránt szállítja. A többmagos processzorok – a magasabb teljesítmény mellett – energiatakarékosabbak az egymagos konstrukcióknál, hiszen alacsonyabb órajel, tehát kisebb áramfelvétel mellett képesek jobb teljesítményre. Egy hétköznapi felhasználó számára ez például azt is jelenti, hogy az internetes videók egyre jobban terjedő megosztása során az anyagok más formátumba való átírásához szükséges idő a töredékére csökken. Az Intel prágai fejlesztői fórumán a cég azt is bejelentette, hogy az üzleti felhasználókat megcélzó vPro platformja (amely például azzal is megkönnyíti a rendszerfelügyeletet, hogy a segítségével kikapcsolt gépeket is lehet távolról menedzselni) mostantól Közép-Európában is elérhető.
