Belföld

Felhívta a KDNP-t a felháborodott vásárló

Vasárnapi zárva tartás (Vasárnapi zárva tartás)
Vasárnapi zárva tartás (Vasárnapi zárva tartás)

Sőt, egyből a párt ügyvezető főtitkárához kapcsolták, aki arra is utalt, hogy megérti, ha valaki a trágár KDNP-ellenes dalocskát dúdolgatja.

A Facebookon írta meg történetét az a férfi, aki felháborodásában tárcsázta a Kereszténydemokrata Néppárt központi telefonszámát, hogy elmondhassa: állampolgárként nem ért egyet a vasárnapi boltzárral. Legnagyobb meglepetésére Csorba Bélát, a párt ügyvezető főtitkárát kapcsolták, akivel negyed órán keresztül beszélgettek.

A beszámoló szerint a főtitkár azt mondta: a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényt nem abban a formában fogadták el, ahogy azt a KDNP javasolta. Ők többek között azt is beleírták a javaslatba, hogy például az idegenforgalmi főszezonban ne éljen a tilalom, de a kormánytöbbség végül nem ezt a változatot fogadta el.

Azt viszont látják, hogy ez a helyzet nem igazán jó és vannak ellenvélemények, így biztosan lesz módosítás – mondta a telefonba Csorba, aki azt is hozzátette: az ötlet régi, de korábban nem érzékeltek ekkora társadalmi ellenállást. Az is hiba volt, hogy nem mérték fel, mekkora a valós támogatottsága az ötletnek – ismerte el.

A főtitkár az érdeklődő állampolgárnak ugyanakkor azt is elmondta, hogy korábban minden második pénztáros megkérdezte a politikusokat, hogy mikor lesz már szabad vasárnapjuk. De megérti azt is, ha valaki a „Baszódjál meg, KDNP” című slágert dúdolgatja, ha este tízkor munka után nem tud vacsorát venni, hűtőgépet viszont mégse éjjel vesz az ember.

A beszélgetés higgadt hangnemű, konstruktív volt, mintha a pártnál kicsit meglepődtek volna, hogy mi zúdult a nyakukba a boltbezárás után és most próbálnák menteni a menthetőt – írta a posztoló.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik