Belföld

Egészségügy: összeírták a szakdolgozók 12 követelését

2016-ban bevezethetik a az egészségügyi és szociális szférában dolgozók életpályamodelljét – mondta el egy szakmai konferencián Zombor Gábor államtitkár.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozók hétvégén megrendezett nagygyűlésén négyezer szakember képviselt csaknem százezer dolgozót, a rendezvényen a legégetőbb problémákról esett szó – írja a Magyar Nemzet. A konferencia aktualitását az adta, hogy a kamara szerint az egészségügyi szakdolgozók helyzete egyre aggasztóbb.

Babonits Tamásné, a kamara fekvőbeteg-ellátási alelnöke kifejtette: a fekvőbeteg-ellátási osztályok többségénél nincsen pihenőszoba, a szakdolgozók túlterheltek, az ápolók háromnegyede a folyamatos betegmozgatás miatt két vagy három mozgásszervi betegségben szenved. Ennek ellenére a KSH adatai szerint a nettó átlagjövedelmük mindössze 97 ezer forint, ez az összeg negyven ledolgozott év után sem éri el a bruttó 160 ezer forintot.

A kamara véleménye szerint jelenleg hiányoznak a hatékony intézkedések a pályán lévők megtartására, , munkabérek tekintetében pedig egyre nagyobb a leszakadás más ágazatokhoz képest.

A kamara 12 pontban összegezte a szakdolgozók követeléseit: többek között ágazati stratégia kidolgozását és életpályamodell bevezetését szorgalmazzák, továbbá a bértárgyalás azonnali megkezdését és annak szektorsemleges megvalósítását is fontosnak tartják. Javaslatuk szerint havi 50 ezer forintos béremelésre lenne szükség 2015 az alapilletmény tekintetében, visszamenőleges hatállyal. Szeretnék elérni, hogy támogassák az egészségügyi dolgozók közösségi közlekedését, vezessék be a kafetériarendszert, nővérszállók létrehozását követelik, illetve a szakdolgozói hatáskörök tisztázását és az ágazati hiányszakmák felszámolását kérik.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár a rendezvényen reagált az elhangzottakra: a követelés minden pontjával egyetért és támogatja azokat, az elkövetkező néhány hét folyamán hozzákezdenek az egészségügyi életpályamodell kidolgozásához, amelyet várhatóan 2016-ban vezetnek be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik