Belföld

Utazási kártyát kapnak a nyugdíjasok

Tavaszig elkészül a budapesti elektronikus jegyrendszer részletes tervezése. Először a BKV-dolgozók tesztelhetik, az év végén pedig a nyugdíjasok kapják meg az új utazási kártyát.

A tervezési folyamat lezárultát követően kezdődhet meg a rendszer több ütemben tartó bevezetése: a tesztidőszakban a dolgozói szabadjegyeket cserélik le, majd 2015 végén kezdődhet meg a díjmentesen utazók (például a 65 éven felüliek) részére az új utazási kártyák kibocsátása. Ezután több lépcsőben vezetik be a rendszert, először a bérleteket fogják kiváltani, utoljára a jegyeket. Az első chipkártyákat minden budapesti lakos ingyen kapja meg. Jövőre a bérlet típusú termékek elektronikus jegyrendszerben történő kibocsátása indul el, amelyet 2017-ben az új időalapú jegy és a díjplafon-konstrukció bevezetése követ – olvasható a Napi Gazdaság cikkében.

A BKK számításai szerint 1,5 millió megszemélyesített és anonim (alapvetően a rendszeres utazóknak szóló), valamint csaknem 9 millió eldobható (főleg a Budapestre látogatóknak szóló, rövidebb idejű felhasználást lehetővé tevő) okos kártyát bocsátanak ki a következő években. A BKK-automatákat is integrálják majd az elektronikus jegyrendszerbe. Szintén a szállító – a német Scheidt & Bachmann GmbH – feladata a metró- és a kiemelt HÉV-állomásokra a mintegy 800 automatikusan működő be- és kiléptető kapu telepítése, valamint az ellenőrök számára több mint 600 új, hordozható kézi készülék biztosítása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik