Belföld

Itt az év tanévbotránya

iskola (iskola, )
iskola (iskola, )

Az úgy kezdődött, hogy február 11-én – a középfokú felvételi határidejének lejárta előtt két nappal – közzétették az úgynevezett szakmaszerkezeti döntést. Ez azt jelenti, hogy megyékre lebontották, az állam pontosan milyen szakmák oktatását támogatja, melyik iskolában. A döntés leginkább az alapítványi, egyházi fenntartású intézményeket érintette. És innentől kezdve minden nap számítani kezdett.

Tényleg iskolák adhatják fel 

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány március 12-én jelezte, hogy néhány iskolájában már nem tud elsős osztályt indítani, hiába nyertek felvételt a diákok. Egyeztettek szakállamtitkársággal, KLIK-kel, de csak korábbi keretszámaik mintegy 15 százalékát kapták meg, így két intézményük (a budapesti KIVI és a debreceni Aranybika) nem indíthat új osztályokat, kimenő rendszerben akár meg is szűnhet. Az alapítvány közleményét a szülői megkeresések, panaszok miatt küldte el az Országos Sajtószolgálatnak.

Az Oktatási Hivatal nem élt ezzel a lehetőséggel, nem fordult az állami médiához, nem tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, noha tudta „rendkívüli teendők” vannak. Letudta az egészet azzal, hogy az általános iskoláknak levelet küldött. Március 9-én!

„A 2015. február 11-én megjelent, a 2015/2016. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntést tartalmazó 13/2015. (II. 10.) Korm. rendelet szorosan összefügg a középfokú intézmények felvételi eljárásában érintett nyolcadikos általános iskolai tanulók továbbtanulási lehetőségeivel. Az említett jogszabály miatt a szakképző iskolák egy része – fenntartóik döntése értelmében – képzési struktúrájukon változtatni kényszerültek. A felvételi eljárásban érintett tanulók alapvető érdeke, hogy valós képet kaphassanak az szakképző (sic!)  intézmények 2015/2016 tanévi képzési kínálatáról, és korábban meghozott felvételi jelentkezési döntéseiket ennek megfelelően módosíthassák, ezért a szakképző iskolák számára lehetővé kellett tenni a középfokú beiskolázás informatikai rendszerében (a továbbiakban: KIFIR) meghirdetett tanulmányi területek törlését, vagy új szakképzési tanulmányi területek felvételét.”

Március 9-én tehát az Oktatási Hivatal felismerte, mennyire fontos, hogy a tanulók és szüleik értesüljenek a képzési kínálat megváltozásáról. Gondosan pontokba is szedte, mit kell tenniük az általános iskoláknak. Figyelem a nyelvezet mellékes, a határidők fontosak!

1) Az általános iskola összes nyolcadik évfolyamos tanulójának, szüleiknek a figyelmét hívják fel arra, hogy a tanév rendjében meghatározott módosítási időszakban (2015. 03. 16-19. között) a jelentkezés módosítás keretében új szakközépiskolai vagy szakiskolai tanulmányi területet jelölhetnek meg, akár olyan intézményben is, amely szakképző iskola az eredeti tanulói adatlapon nem szerepelt. Ezekben az esetekben – mivel ezen az intézmények részére még nem került benyújtásra (sic!) jelentkezési lap – lehetőség lesz jelentkezési lap nyomtatására is a módosításra kijelölt időszakban. (Ezt a lehetőséget a 13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet teszi lehetővé.) Fontos tehát kiemelni, hogy új intézményként kizárólag olyan szakképző iskola jelölhető meg, amelybe a tanuló szakközépiskolai vagy szakiskolai tanulmányi területe jelentkezik.

A második pont külön érdekessége az lesz, hogy abból, mintha az derülne ki, a hivatal már pontosan tudja, kiket nem vettek fel, de ezt nem árulja el, csak utat mutat. Még bőven „siccelhetnénk”, de minek. Borzadjanak!   

2) Külön figyelmet kell fordítani azon tanulók tájékoztatására, akiknek a szakmaszerkezeti döntés miatt törölt tanulmányi területre való jelentkezésük volt. Az általános iskolák a „KIFIR elektronikus adatlap – kitöltő rendszer Jelentkezési laphoz és Tanulói adatlaphoz (általános iskolák számára)” (a továbbiakban: KIFIR jelentkeztető) programba belépve egy tájékoztató üzenetet láthatnak, amelyben felsorolva láthatják azon tanulóikat, akik olyan tanulmányi területet jelöltek meg, amelyet a szakképző iskola időközben törölt. A törölt tanulmányi területre beadott jelentkezések könnyebb azonosítása érdekében a tanulók listájában is kiemeltük ezeket a tanulókat, valamint a tanulók jelentkezései között is kiemelten szerepelnek a törölt tanulmányi területre beadott jelentkezések. Kérjük, haladéktalanul lépjenek kapcsolatba az érintett tanulókkal, valamint szüleikkel, és értesítsék őket arról, hogy a továbbtanulásra kiszemelt tanulmányi területeik (vagy azok közül néhány) a szakmaszerkezeti döntés következtében törlésre kerültek. Külön figyelmet kell szentelni azon tanulóknak, akiknek így nem maradt egyetlen érvényes tanulmányi területük sem. A törölt tanulmányi területre jelentkező tanulók estében a tanulók és a szülők tájékoztatásának tényét a KIFIR jelentkeztető programba belépve – a program felhasználói útmutatójában megjelölt módon – adminisztrálni kell. Azon tanulók esetében,  ahol a tájékoztatás tényének rögzítése megtörtént a programban, a szakmaszerkezeti döntés miatt törölt tanulmányi területekre vonatkozó figyelemfelhívó üzenet eltűnik a programból, a továbbiakban már csak a tanulók listájában találhatók meg kiemelve az érintett tanulók. Kérjük, hogy a tanulókat és a szülőket segítsék az új tanulmányi területtel, területekkel kapcsolatos döntéseik meghozatalában, javasoljuk, hogy az érintett tanulókkal és szüleikkel a módosítások végrehajtásához szükséges egyeztetéseket a 2015. 03. 10-13. közötti időszakban folytassák le annak érdekében, hogy a tanév rendjében meghatározott módosítási időszakban szükséges adminisztrációs feladatokat minél jobban előkészítsék.

Ha a kettes pont alapján még mindig nem lenne teljesen tiszta minden, akkor mindenki szedje össze magát, mert a harmadikban fenyegető határidő közelít.

3) A döntések adminisztrációját 2015. március 16-a, és 2015. március 19-e között kell elvégezni a KIFIR jelentkeztető programban. (A megváltozott határidőket a 13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet határozza meg.)

Az az igazgató, osztályfőnök, aki eddig még próbálta csitítani a háborgó szülőket, most biztosan az Oktatási Hivatal ostromát kezdi fontolgatni. Feladatok, alpontok, amelyekből kiderül, hogy adminisztrálni kell például azt is, ha a diák/szülő inkább már nem akar semmit!   

4) A meghosszabbított adminisztrációs időszak során, a tanulók továbbtanulási terveinek függvényében a következő feladatokat kell végrehajtani:

a) Azon tanulók esetében, akik semmit nem változtatnak a jelentkezésükön, és törölt tanulmányi területük sincs, az iskolának nincs további teendője.

b) Azon tanulók esetében, akik semmit nem változtatnak a jelentkezésükön, de van törölt tanulmányi területük, az általános iskolának csak a tanulók és a szülők tájékoztatásának tényét kell adminisztrálniuk a programban.

c) Azon tanulók esetében, akik semmit nem változtatnak a jelentkezésükön, de van törölt tanulmányi területük, és esetükben így nem maradt egyetlen érvényes jelentkezés sem, az általános iskolának kiemelt figyelemmel kell lennie arra, hogy a tanulók és a szülők tájékoztatásának tényét adminisztrálják a programban, továbbá új szakképző intézményt is jelöljenek meg a tanuló, a szülő igénye szerint azzal, hogy az új szakképző intézménybe jelentkezési lapot és módosító tanulói adatlapot is elő kell állítani a tanulónak.

d) Azon tanulók esetében, akik változtatnak a jelentkezésükön, módosítják a tanulmányi területek sorrendjét, vagy az eredeti tanulói adatlapon már megjelölt intézményben új tanulmányi területet vesznek fel, és a módosítás során nem jelölnek meg új szakképző intézményt, módosító tanulói adatlapot kell előállítani.

e) Azon tanulók esetében, akik változtatnak a jelentkezésükön, és a módosítás során új szakképző intézményt is megjelölnek, az új intézménybejelentkezési lapot és módosító tanulói adatlapot kell előállítani.

f) Az adminisztráció során előállított módosító tanuló adatlapokat postán – célszerűen ajánlott küldeményként – haladéktalanul, de legkésőbb 2015. március 20-án meg kell küldeni a Felvételi Központnak, az esetlegesen előállított új jelentkezési lapokat pedig az érintett középfokú intézménynek.”

Szóval tényleg csak napjaik maradtak arra, hogy iskolát keressenek a gyereknek. Elő a naptárral, mert már egy hetük sincs, jöjjön az ötödik pont: a felelősség áthárításának magasiskolája.

Az Oktatási Hivatal levele végén azt kéri, hogy az igazgatók „minden rendelkezésükre álló fórumon tájékoztassák a szülőket a megváltozott lehetőségekről, valamint arról is, hogy a fenti módosítási időszak kiterjesztése miatt, a felvételi eljárásban a további határidők is néhány nappal eltolódnak, így – többek között – a felvételt hirdető iskolák a felvételről vagy az elutasításról 04. 29-éig értesítik a jelentkezőt és az általános iskolát. (A megváltozott határidőket a 13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet határozza meg.”

Tehát a hivatal miközben a fenti tudnivalókat még saját honlapján sem tette közzé (pénteken délelőtt legalábbis nyoma sem volt) , gyakorlatilag az egész botrányos felvételit az iskolákra tolta. Mostantól az igazgatóknak, osztályfőnököknek kell megértetniük, elfogadtatniuk a nyolcadik osztályosok szüleivel az elfogadhatatlan helyzetet, ami akár még Alaptörvényt is sérthet. Az interneten feltett kérdésekre vélhetően azonban nekik sem lesz érdemi válaszuk. Arra például, hogy ha már így alakult, egy nagyon jól tanuló diák miért nem változtathatja a korábban bejelölt szakiskolát gimnáziumra, miért csak arra van mód, hogy más szakmát tanuljon. Arra sem, hogy ha egy család fél évig törte a fejét, mi legyen a gyerek, hogy tud most néhány nap alatt teljesen másként dönteni. 

Hogy segítsük a felkészülésüket, néhány kommentelői gondolat: 

 „Pedig a gyerekek a jövő. Ezt kell megélniük 14 évesen, ezt a bizonytalanságot, kapkodást? Hol a segítség az Oktatási Hivatal részéről?”

„Amire volt fél évünk, azt most csináljuk meg öt nap alatt? Keressünk, járjuk végig a kinézett sulikat, netán szóbelizzünk is oda?”

„Az embernek tényleg az az érzése, hogy ezek még gyereket sem láttak soha, nemhogy iskolát belülről!”

„Ekkora káosz, fejetlenség, hozzá nem értés – kik hozzák ezeket a döntéseket egyik napról a másikra, jancsibohócok?”

„Mivel kevesebb lett a lehetőség, a gyerek meg ugyanannyi, a maradék helyekért a korábban máshová gyerekekkel is meg kell küzdeni?”

Nincsenek válaszaink. Ha kérdést szeretne intézni „az Oktatási Hivatal felé, kérjük, hogy kérdését az info@oh.gov.hu e-mail címre szíveskedjen eljuttatni!”

 

Nagyobb méretért kattintson a képre

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik