Gazdaság

Túl a sokkon a budapesti ingatlanpiac

Az ingatlanpiaci szereplők túl vannak a megszorító csomag bejelentését követő sokkon: a fővárosi ingatlanindex értéke a júliusi -17,6-ről -14-re, vagyis újra az áprilisi szintre emelkedett – mondta Akar László, a GKI Zrt. vezérigazgatója.

Az ingatlanpiac helyzetéről és kilátásairól készített felmérés szerint az egyes szegmenseken belül a lakáspiacon történt a legnagyobb elmozdulás, a forgalmazói várakozások lényegesen javultak a júliusi megkérdezéshez képest, bár még így is ezen a piacon a legpesszimistább a megítélés.

Budapesten az ingatlanokkal foglalkozó cégek vezetőinek 82 százaléka érzékelt túlkínálatot, és 7 százalékuk számolt be túlkeresletről. A budai és pesti oldal között már nincs jelentős különbség. Hazánk egyéb körzeteiben is erős túlkínálatról számoltak be a válaszadók. A legkedvezőbb helyzetről a Pest megyei válaszadók tudósítottak. A fejlesztő cégek megítélése a forgalmazókénál kedvezőtlenebb, a lakáspiaci részindex némi javulása kizárólag a forgalmazók korábbi pesszimizmusának enyhüléséből fakad.

A várható áralakulással kapcsolatban Akar László kiemelte, hogy az eddig jóval az infláció fölötti áremelkedést produkáló telekpiacon most először történt, hogy csupán az inflációval megegyező növekedést prognosztizáltak a megkérdezettek, miként az új ingatlanoknál a többi szegmensben is. Szakértői prognózisok és a modellszámítások eredménye azt mutatja, hogy 2006-ban maximum 36 ezer új lakás átadása várható.

Illy Péter, az AL Holding vezérigazgatója kiemelte: a lakáspiac különböző szereplői ellentétes fázisban élik meg a piacot: míg a forgalmazók már érzik a kereslet újabb lendületét, a fejlesztők még meglehetősen pesszimistán ítélik meg a lehetőségeket, véleménye szerint a KSH-adatokban mutatkozó csökkenés még egy-két évig fennmarad. Számításaik szerint idén akár 40 százalékkal is kevesebb lehet az átadott lakások száma a fővárosban, ennek eredményeként megindul a felhalmozott készletek fogyása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik