Gazdaság

Kovács: kényszerpályán a költségvetés

Kényszerpályán mozog a magyar költségvetési politika, valós választási lehetőségei nincsenek – jelentette ki a Napi Gazdaságnak adott interjúban Kovács Árpád. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke beszélt a jövőbeni terveiről is, aktív politikai szerepet nem vállalna.

Kovács Árpád a napilapnak elmondta: technikai szempontból az ÁSZ a jövő évi költségvetést a korábbi évek javaslatainál jobban elkészített tervezetnek tartja. A konvergenciaprogram számai visszatükröződnek a számokban, és számos korábbi észrevételüket, javaslataikat is figyelembe vették.


Kockázati tényezők


Az ÁSZ számos kockázati tényezőre hívja fel a figyelmet, melyek közül a legjelentősebbnek tartja a sodródó bizonytalanságot, amely abból a költségvetés tartalommal való feltöltéséből adódik. Kovács Árpád szerint arra kellene világos választ adni, hogy megmarad-e hosszú távon az állam újraelosztó szerepének súlya, vagy az öngondoskodást erősíti a kormány. A 2007-es költségvetéshez azonban nincs hozzárendelve egy világos gazdaságpolitikai koncepció – állítja az elnök.
Az elnök szerint a költségvetés kényszerpályán mozog, csak korlátozott választási lehetőségek állnak a költségvetési politika előtt.

Az ÁSZ elnöke a másik legnagyobb költségvetési kockázatot az elképesztő méretű kamatkiadásban látja. A harmadik, hasonlóan nagy kockázati tényező, hogy a nagy ellátórendszerekhez tartalmi értelemben eddig nem sikerült hozzányúlni. Összességében azonban azt mondhatjuk – vélekedett Kovács Árpád –, hogy az eddigi technikai kockázatok mellett és helyett ma egyre erősebben jelentkeznek az ellátó rendszerek fenntarthatósági kockázatai.


Tervek a jövőre

Az elnök mandátuma három év múlva lejár. Arra a kérdésre, hogy mik a tervei, az egyik lehetséges lehetőségként említette, hogy az egyetemi szférában folytatná oktatóként, és esetleg a pénzügyekről és ellenőrzésükről „nagydoktori” disszertációt írna. Emellett elvi lehetőségként számol azzal is, hogy a politikai erők felkérik egy újabb ciklusra az ÁSZ élén, és harmadik – ugyancsak elvi – lehetőségként említette az EU számvevőszékének munkájában való részvételt is. Aktív politikai szerepvállalásában azonban nem gondolkodik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik