Belföld

Hét nap alatt négyezer kárbejelentés volt

biztositas(210x140).jpg (biztosítás, )
biztositas(210x140).jpg (biztosítás, )

Húzós hetük volt a biztosítóknak.

Körülbelül 4000 kárbejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz április elseje óta, a károk becsült értéke megközelíti a 300 millió forintot, mondta a Magyar Biztosítók Szövetsége. 

Az egy kárra jutó átlagos kárérték 75 ezer forint. A legtöbb bejelentés Budapestről és környékéről, valamint Pest, Szabolcs, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, illetve Borsod megye területéről érkezett, de sok kárt jelentettek Debrecen és Pécs térségéből is. 

A Mabisz közleménye szerint a legtöbb kárt a viharos erejű szél okozta, illetve az amiatt bekövetkezett, úgynevezett rádőléses károk, vakolatsérülések, fakidőlések, tetőszerkezetet érintő sérülések. A viharkárok után a villámcsapás, a felhőszakadás és a jégverés is szerepel a leggyakoribb okok között.

A viharkárok éves szinten továbbra is a lakásbiztosítási szerződésekre bejelentett károk csaknem ötödét teszik ki, a Mabisz adatai szerint 2014-ben a 704 ezer kárbejelentés mintegy 15-20 százaléka volt ehhez köthető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik