Pénzügy

10-ből 7 nyugdíjas megbánta, hogy nem takarékoskodott

nyugdij(210x140).jpg (nyugdíj)
nyugdij(210x140).jpg (nyugdíj)

Felértékelődik az öngondoskodás, a mostani nyugdíjasok kétharmada mindezt a saját bőrén is megtapasztalta.

A mostani nyugdíjasok 70 százaléka már megbánta, hogy nem tett félre a visszavonulását követő évekre. Ezen tapasztalatok és a nyugdíjrendszer várható változásai miatt is egyre fontosabb, hogy gondoskodjunk jövőnkről – írja a Generali biztosító felmérése.

Felértékelődik az öngondoskodás, a mostani nyugdíjasok kétharmada mindezt a saját bőrén is megtapasztalta. A felmérés szerint 70 százalékuk ennek megfelelően megbánta, hogy nem tett félre, talán éppen ezért látják most már úgy, hogy a legjobb pénzügyi tanács, amit valaha kaptak, az volt, hogy fiatalon kezdjenek el megtakarítani.

A piacon számos lehetőség közül választhatnak azok, akik kockázatkerülők és szeretnének takarékoskodni. Van olyan ajánlat is, amely 20 év alatt havi 20 ezer forintos befizetéssel közel 10 millió forint gyűjthető össze a nyugdíjas évekre. Ha mindezt járadék formájában igényeljük, akkor 10 év alatt havi 92 ezer forintot, 20 év alatt pedig havi 58 ezer forintot folyósítanak, ezzel pedig mindkét időtávon legalább másfélszeresére növelhető a jelenlegi átlagos nyugdíj.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik