Gazdaság

Felfüggesztené a Mol-értékesítést a Fidesz

A Fidesz a Mol-részvények értékesítésének felfüggesztését kezdeményezi. Varga Mihály ennek a szükségességét a kárpótlási jegyek árfolyamalakulásával indokolta.

Az állami tulajdonban lévő Mol-részvények értékesítésének felfüggesztését kezdeményezi a Fidesz, mivel a kárpótlási jegyek árfolyamalakulása miatt felmerült a bennfentes kereskedelem gyanúja – jelentette be Varga Mihály, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának fideszes elnöke csütörtökön.


Vásárhelyi István, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. elnökévé történő kinevezését megelőző bizottsági meghallgatásán Varga Mihály azt tudakolta az elnökjelölttől, hogy támogatja-e a Fidesz kezdeményezését a részvényértékesítés felfüggesztésére, illetve egy azonnali felügyeleti vizsgálat megkezdésére. Ennek szükségességét a bizottság elnöke a kárpótlási jegyek árfolyamalakulásával indokolta.


Varga úgy vélte, „meglepetésszerűen, az utolsó pillanatban” jelentették be, hogy a tranzakció során lehetséges lesz a kárpótlási jeggyel történő fizetés is. A bejelentést megelőzően a kárpótlási jegyek határozott árfolyamelmozdulása nélkül, jelentős volument tett ki a kereskedés, ami felveti a bennfentes kereskedelem a gyanúját. A Fidesz a pénzügyminiszterhez fordul a Mol részvényértékesítésének felfüggesztése érdekében – tette hozzá.


Varga Mihály közölte: „elrémisztően” magasnak tartja a Mol privatizációjánál a részvényenként 25.500 forintban maximált árat, amit a BÉT-en a Mol-papírok jelenlegi, és egyes prognózisok szerint hosszabb ideig fennmaradó 21.000 forint körüli árfolyamával indokolt. Véleménye szerint „épeszű ember nem vesz részt 25.500 forintban maximált ár mellett a tranzakcióban, amikor a részvényhez 21.000 forintért is hozzájuthat”, hacsak bennfentes információk alapján nem értesült korábban a kárpótlási jegy felhasználásának lehetőségéről.


Vásárhelyi István válaszában azt mondta, hogy a felfüggesztést és a vizsgálatot illetően nem kompetens, de hozzátette, hogy a tranzakciót prudens és transzparens módon készítették elő. Hangsúlyozta, hogy a kárpótlási jeggyel történő fizetés az elejétől kezdve része volt a tranzakciónak. Különösen azért, mert az ÁPV célja az volt, hogy a kárpótlási jegyeket végleg vonja be a piacról, és nincs már olyan tranzakció, amivel ezt el tudná érni a privatizációs szervezet – tette hozzá az elnökjelölt.


Az árat illetően Vásárhelyi István arra hívta fel a figyelmet, hogy az allokációra csak később kerül sor, és úgy vélte, hogy a bizottság elnöke által említett részvényár „kissé alulértékelt”, mivel – mint mondta – volt ez az elmúlt időszakban magasabb is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik