Gazdaság

A hétfői lehet az utolsó kamatemelés

Hosszú időre az utolsó kamatemelését hajtja végre hétfőn a Magyar Nemzeti Bank a Reuters legújabb felmérésében részt vevő elemzők többsége szerint. Az elemzők újabb 25 bázispontos emelést valószínűsítenek.

Vége lesz a sorozatnak?

Június óta minden hónapban emelt kamatot az MNB, összesen 2 százalékpontnyi mértékben, 8 százalékra, ami az Európai Unió legmagasabb jegybanki kamata.



A Reuters novemberi elemzése szerint a kamatemelések annak ellenére véget érhetnek, hogy az elemzők szerint 2008-ra nem elérhető a 3 százalékos középtávú inflációs cél. A jegybank a jövő év közepe felé a várakozások szerint újra csökkenteni kezdi majd kamatait. A gazdaság növekedése ugyanakkor jelentősen lelassul.

Újabb negyed százalékpont

A konszenzus szerint hétfőn újabb negyedszázalékos emelés következik: 23-ból 14 elemző számít erre. Csupán kilencen mondták, hogy novemberben nem változik a jegybanki kamat, köztük csak két elemző szerint már nem is várható több kamatemelés.

Ezt követően az első kamatcsökkentésre a jövő év közepe felé kerülhet sor az elemzők többsége szerint, miután a kormányzat adó- és áremelései miatt feltornázott infláció is eléri a csúcspontot, 8-8,5 százalékon. Az MNB kamatainak feltételezett 8,25 százalékos csúcsa negyed százalékponttal kisebb, mint amit egy hónapja feltételezett a piac.

Az azóta bekövetkezett forinterősödés és a nyilvánosságra hozott rosszabb GDP-adat a csökkenő inflációs nyomás felé mutatna, ugyanakkor a bér és az importált infláció tartogathat még meglepetéseket, és aggasztó lehet a maginfláció emelkedése is – áll az elemzésben.

3,8 százalékos infláció 2008-ban

Az elemzők inflációs előrejelzése 2008-ra 3,8 százalék, de ez még mindig jelentősen a háromszázalékos jegybanki cél felett van, és nem alacsonyabb az egy hónappal ezelőtti konszenzusnál sem.

A gyenge harmadik negyedéves gazdasági növekedési adat gyakorlatilag nem változtatott az elemzők GDP-előrejelzésein sem: 2006-ra 3,9, 2007-re pedig jóval kevesebb, 2,45 százalékos növekedés a konszenzus, mivel a költségvetési megszorítások csökkentik a hazai jövedelmeket és vélhetően a beruházásokat is.

Nincs számottevő változás az államháztartási hiány előrejelzéseiben sem: az elemzők azt várják, hogy a deficit idén eléri a GDP 10 százalékát, jövőre pedig a kormányzati előirányzatnak megfelelően 6,8 százalékra csökken.

Árfolyambecslés: 260 forintos euró év végére?

A forint mintegy három százalékot erősödött az euró ellen a legutóbbi havi jegybanki kamatdöntő ülés óta, és csaknem tíz százalékkal erősebb júniusi mélypontjánál, mivel a külföldi befektetők étvágya a magas hozamú, de kockázatosabb befektetésekre töretlen – áll a felmérésben.

Az erősebb forint csökkentheti az importtermékek árát, és ezen keresztül az inflációt.

Az elmúlt hetek árfolyam- és tőkemozgásai nyomán a felmérésben részt vevő elemzők jelentősen átrendezték forintárfolyam várakozásaikat. A konszenzus szerint azt nem gondolják, hogy a forint meg tud kapaszkodni a jelenlegi szinteken, de az év végére 261,5 forintos árfolyamot jeleznek előre az euró ellen, ami 8,5 forinttal erősebb, mint az egy hónappal ezelőtti várakozás. A jövő év végére pedig 6 forintot, 258 forintra erősödött a konszenzus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik