Az ÁPV Zrt. a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) megbízása alapján hirdetett nyilvános egyfordulós pályázatot a Geodéziai és Térképészeti Zrt., az AGROSTER Besugárzó Zrt., valamint az Országos Mesterséges Termékenyítő Zrt. állami tulajdonban levő részvényeinek megvásárlására.
Az október 24-én közzétett tenderek szerint pályázatokat az érdeklődők mindhárom cég esetében november 24-ig nyújthatják be az ÁPV Zrt.-nek. A jelzett időpontig a Geodéziai és Térképészeti Zrt-re egy, az Országos Mesterséges Termékenyítő Zrt-re három, míg az AGROSTER Besugárzó Zrt-re egyetlen pályázat sem érkezett.
A Geodéziai és Térképészeti Zrt. jegyzett tőkéje a múlt év végén 183,66 millió forint volt, saját tőkéje ugyanebben az időpontban 535,388 millió forintot tett ki. Pályázni a társaság jegyzett tőkéjének 59,99 százalékára, valamivel több mint 110 millió forint névértékű részvénycsomag megvásárlására lehet. A Geodéziai és Térképészeti Zrt. térképek készítésével, a távérzékelési tevékenység gyakorlati alkalmazásával – például termésbecsléssel -, valamint földmérési munkák elvégzésével foglalkozik.
Az AGROSTER Besugárzó Zrt. tevékenységi köre a vetőmagok és élelmiszerek sugárzással történő tartósítása, és különböző eszközök – műszerek – sterilizálása. A zrt. jegyzett tőkéje 2005. december 31-én 60 millió forint volt. Ugyanebben az időpontban a társaság saját tőkéje 120,97 millió forintra rúgott. Pályázni a társaság jegyzett tőkéjének 59,99 százalékos részvényarányát megtestesítő, 35,999 millió forint névértékű részvénycsomagra lehet.
Az Országos Mesterséges Termékenyítő Zrt.-nél a szarvasmarhák és a sertések mesterséges megtermékenyítését végzik. A cég jegyzett tőkéje 372 millió forint volt tavaly december 31-én, a saját tőkéje 718,43 millió forintot tett ki. Pályázni a társaság jegyzett tőkéjének 59,99 százalékára, azaz 223,19 millió forint névértékű részvénycsomagra lehet.
Az ajánlattevőnek vételi szándékuk bizonyítására ajánlati biztosítékként az első esetben 15 millió, a második pályázat esetében 4 millió forintot, míg az Országos Mesterséges Termékenyítő Zrt. esetében 22 millió forintot kellett befizetniük a pályázat benyújtásának határidejéig az ÁPV Zrt. kasszájába.
Korábban az agrártárcánál már jelezték, hogy a minisztériumi racionalizálási program keretében, takarékossági okokból, több háttérintézményétől, vállalkozásától megválik az FVM. Így ez a magánosítás beleillik a minisztérium terveibe.
