Több polgármester is kiakadt azon, hogy a kormány vállalta magára, hogy fizet a pervesztes jászberényi önkormányzat helyett, annak korábbi hibás döntése miatt. Az ellenzéki városvezetők kinyitották a szájukat, a kormánypártiak hallgatnak.
Korábban megírtuk: 750 millió forintot kell kifizetnie a jászberényi önkormányzatnak, mert 2008-ban szerződést bontott a helyi kórház víz- és fűtésszolgáltatójával. A város hibájából keletkezett óriási kötelezettséget a kormány magára vállalta, ezt sokan nem érzik igazságosnak.
Hajdúdorog szocialista polgármestere, Csige Tamás a Népszabadságnak azt mondta: az önkormányzatiság lényege épp az, hogy egy település vezetésének vállalnia kell a jó és rossz döntések következményeit is. Szabó Loránd, Dombóvár baloldali támogatottságú független polgármestere pedig arról beszélt a lapnak, hogy az ottani kórház mindig nyereséges volt, de az Orbán-kormány államosította, az új gazda pedig hallani sem akart arról, hogy visszafizesse azt a pénzt, amit korábban a város egy fejlesztés önerejeként biztosított az intézménynek. Szabó szerint egy fideszes városvezetés háromnegyed milliárdos károkozását gond nélkül kifizeti az állam, eközben az ő pár tízmilliós, nyilvánvalóan jogos követelésüktől elzárkózik.
A fideszes városvezetők ugyanakkor óvatosan nyilatkoztak: Pécs, Debrecen és Nyíregyháza önkormányzatától is az a válasz érkezett, hogy nem ismerik az ügy részleteit, ezért nem kívánnak állást foglalni.