Gazdaság

Már hárommillió gyermek született

világszerte mesterséges megtermékenyítés eredményeképpen,

amióta az első lombikbébi, a brit Lousie Brown 1968-ban világra jött – derül ki az ilyen beavatkozásokat nyilvántartó International Committee for Monitoring Assisted Reproductive Technologies nevű szervezet jelentéséből.

Lónyelv-szótár
összeállításán fáradoznak amerikai zoológusok. A lovak, a zebrák és a szamarak a horkantástól a prüszkölésen át a nyerítésig változatos akusztikus kommunikációt folytatnak, amelynek akár a betegségek diagnosztizálásban is jelentősége lehet. A munkához hangfelismerő szoftvert használnak, az elkülönített „szavakat” pedig különböző viselkedési mintázatokkal párosítják.

Kézi mellrákfelismerő készülék
fejlesztésén dolgoznak amerikai orvosok, amelyet házi használatra szánnak. A zsebben is hordható szerkezet az önvizsgálat fontos eszköze lehet, amellyel a korai stádiumú tumorok is felismerhetők. A készüléket, mely LED-ekkel világítja át az emlőt, három éven belül dobnák piacra.

A szén nanocsövek
méret szerinti szelektálására alkalmas módszert dolgoztak ki amerikai fizikusok. Ennek azért van jelentősége, mert a gyártás során a nanocsövek a legváltozatosabb méretekben keletkeznek. Az eredmény felgyorsíthatja a szén nanocsövekből készült termékek, például a képernyők fejlesztését.

Tutenkhamon fáraó egyik nyakláncának dísze űrbéli
„segítséggel” készült – állapították meg amerikai fizikusok. Az 1922-ben előkerült ékszer eredete mindeddig bizonytalan volt; most kiderült, hogy a készítéséhez használt üveg egy több mint száz méter átmérőjű aszteroida becsapódásakor keletkezhetett a Szahara homokjából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik