A Nap arca mindent besugároz, és az emberiség gazemberi oldalára misem jellemzőbb, mint az, hogy ez az éltető, egyetlen Földünket fenntartó Nap is veszélyes lett, mert veszélyessé tettük ózonlyukakkal. És amikor azt mondom, hogy mindent besugároz, mégpedig a legszentebb és legcsodálatosabb értelemben, akkor ma már óhatatlanul beszennyezi e szó eredeti, gyönyörű jelentését a radioaktív sugárzás halálos képzettársítása. Mégis! Higgyünk a nyárban és a Nap életet teremtő erejében. Nem bújhat lelki atombunkerba a boldog, ősi életérzés. A boldog gyerekkoré, amikor a szabadság, a nyaralások, a vakáció évadja beköszöntött. Vén fejjel sem szabad elfelejteni azt a pillanatot, amikor a Nagy Szünet első délelőttjén kiléptünk az iskolából, és az egész világmindenség azt harsogta: vakáció! Nincs végtelenebb idő, mint a vakáció első napja.
A gyerekboldogságot később sok minden felidézheti, bár pótolni nem képes semmi. Nálam az első mártózás és merülés a Balaton máshol nem lelhető puhaságú vizében, vagy a tenger, mindenekelőtt az Adria első megpillantása egy lírai kanyar után. Régebben pedig azok a nyári játékok. A nyári színház, amikor a próbákon harsog a jókedv, mert nyár van. Valamikor bebarangoltam az országot a várjátékok és szabadtéri előadások térképe szerint. Mi volt az egy fiatal, majd érettebb korú drámaírónak! Nem beszélve azoknak a próbáknak a hangulatáról, amikor Gyulán, Kőszegen vagy Kisvárdán az én darabomat próbálták a színészek, próba után hatalmas, dumálós vacsorázásokkal. Visszahozhatatlan régi nyarak: hová tűntetek?
Esztergom csak egy ugrás solymári otthonomtól, az idén idáig jutottunk. De volt a Várszínházban saját darabom is, meg hitvesi fellépés is: ez jó dolog. Meg jó látni, hogy a pártállami időkben elsorvasztott királyi város mennyire magához tért, szépül és épül.
A büszke székesegyház, melyet egyébként épületként nem igazán szeretek, mesterien megvilágítva megszépül esténként. És a végre felépült Mária-Valéria hidat mohón használják az emberek: például jönnek át a másik országból színházat nézni. Ettől félt a két pártállam félévszázadon át. Azért nem építette fel a felrobbantott hidat, nehogy a két baráti államnak netán a polgárai is barátkozzanak.
Az egyik előadás előtt (kezdés 9-kor) úgy gondoltuk, megvacsorázunk. Már sokat hallottam az esztergomi Csülök Csárdáról, próbáljuk meg. Szép, hagyományos, pincés téglaboltozat, nagyon hangulatos az egész. Remek a klíma kánikulában is. Kiderült, van mesterséges klíma is, de mérsékelten kezelik, az ember nem kap tőle arcüreggyulladást, mint Magyarországon szinte mindenütt. A toalettek szépek, tiszták, szagtalanok, kis empire fotőjjel, a piszoárok előtt ízléses paravánnal. Mindez az étkezőszintnél két lépcsőnyivel magasabb: és íme, a kőlapok alól gombnyomásra kis lift bújik elő a mozgáskorlátozottaknak. Ilyet még nem láttam az országban. Az asztalok fölött polc is húzódik, szép régi tárgyakkal és könyvekkel. Nekünk egy régi Ady Összes és Kiss József verseinek 1905-ös kiadása jutott. Nem rossz társaság.
Ha már Csülök Csárdában ülünk, akkor koncentráljunk erre. Megelőlegezve a csülökétket egy legényfogó kakaslevessel: csodásan intenzív, minden benne van, még a kakasnak a töke is, ahogy illik. A hétféle csülökétel közül kettővel is kokettáltam: a sörben sült csülök, ropogósan, sült káposztával, csak nagy nehezen adta át a primátust a káposztás csülökragúnak, juhtúrós sztrapacskával. Mesés íz-bacchanália. Az egy adagban tálalt háromféle házi rétes pedig ropogós fedelű, mint fél évszázaddal ezelőtt a nagymamánál. Egy ilyen vacsora után még jobban ízlik a színház.
