Gazdaság

E-menedzsereknek

Virtuális iroda néven új fogalommal barátkozhat a gazdasági élet, illetve elit. A decemberben nyíló budai Lánchíd Palotában (Figyelő, 2006/18. szám) a luxus irodák mellett virtuális főhadiszállások is helyet kapnak.












E-menedzsereknek 1



E-menedzsereknek 2

E-menedzsereknek 3
E-menedzsereknek 4

A hazánkban eddig ismeretlen szolgáltatás célközönségébe a Budapesten irodával nem rendelkező, sokat utazó, főleg külföldi üzletemberek tartoznak, akiknek nem éri meg állandó irodát fenntartaniuk a fővárosban. Ők, ha éppen Budapesten akad tárgyalni valójuk „van és még sincs” irodájukban, úgy fogadhatják üzletfeleiket, mintha az a sajátjuk lenne. „Ilyenkor a palota személyzete a kívánt cég logóját tünteti fel az iroda ajtaján, és kívánt idegen nyelveket beszélő titkárnőket is biztosít” – tudtuk meg Skach Annától, a Lánchíd Palota ügyvezetőjétől A tárgyalás végeztével az irodahelyet az internetes foglalási rendszerben előzetesen bejelentkező üzletember veheti igénybe. A fizikai jelenlét alatt „a bérlők” használhatják a ház teljes infrastruktúráját és a lehallgatás mentes tárgyalót. Az év többi napján, amikor viszont nem tartózkodnak a házban, offline és online postájuk is utoléri őket. A papír alapú küldeményeket a titkárnők digitalizálják, amelyeket az interneten keresztül egy jelszó segítségével a világ bármely pontjáról el lehet olvasni, a telefon- és faxüzeneteket szintén az internetes rendszeren lehet visszakeresni. Minden üzletember saját, a névjegykártyáján is feltüntethető helyi e-mail címet és telefonszámot kap; a beérkező hívásokra a cég nevében profi titkárnő válaszol.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik