Az adócsomagból a stabil jövedelemszerzés igényén túl nem olvasható ki sem a fejlesztéseket serkentő, sem a szociális szempontokat karakterisztikusan megtámogató adópolitika. A stabilizációs programból ez idő szerint inkább csak a tűzoltásra szolgáló elemek váltak ismertté, amelyekből nem rajzolódik ki meggyőző stabilizációs gazdaságpolitika. Ez akadályozza a befektetői bizalom megerősödését. Annál is inkább, mert az adó- és járulékmérték növelése a termelés és a fogyasztás dinamikájának csökkentésén keresztül hosszabb távon az államháztartás bevételeit is korlátozza.
S miután a miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy az adó- és járulékcsökkentés programja csak időbeli késleltetést szenved, fennáll a veszélye, hogy a 2010-es választások előtt a politika a mai elosztási sérelmek kompenzálásán sürgölődve ismét jégre viszi a gazdaságot. Az euró bevezetése mint kívülről érvényesített külső kényszer – amint azt eddig is láthattuk – nem bír erős szabályozó hatással. Különösen nem, ha egy esetleges 2013-as csatlakozással – amint az a mai feltételek mentén kirajzolódik – nem mi leszünk az utolsók a visegrádi országok körében.
PETSCHNIG MÁRIA ZITA, a Pénzügykutató Rt. tudományos fõmunkatársa
KÉRDŐJELEK. Választási ígéreteihez képest az MSZP a jövedelempolitikában is csak időleges visszavonulást tervez. A párt programjában a GDP növekedésével azonos ütemű keresetemelkedés szerepel, amit a kormány a stabilizációt követően – számításai szerint 2008 után – teljesíteni kíván. Ez, amellett, hogy korlátozhatja a beruházások bővülését, keresleti oldalról gyakorol nyomást az inflációra. A stabilizáció eredményének fenntarthatósága – feltételezve, hogy a program sikeres lesz – a jövedelem-kiáramlás felől is megkérdőjeleződik, különös tekintettel arra, hogy ismét választások előtt fogunk állni. Ám most még a stabilizáció előtt állunk, amelyet elég sok kérdőjel övez. Az egyik épp a jövedelempolitikára vonatkozik. Ma még nem tudni, mi lesz a három évre megkötött minimálbér-emelési programmal. Csak annyi ismeretes, hogy módosításának esetére a szakszervezetek már bejelentették a tiltakozásukat.
A közszféra nominális bérkereteinek jövő évre ígért befagyasztása feltételezhetően korlátozni fogja a versenyszektor bérfejlesztéseit is, amelynek hatására – termelési oldalról – a profit nagyobb megcsapolása még inkább ráerősít. A béreket terhelő elvonások emelkedése – az szja sávhatár emelése ellenére is – a bruttó bérkiáramlásnál várhatóan alacsonyabb nettó bérdinamikát ad, ami az infláció mellett a vásárlóképesség erős korlátozójának bizonyul. A reálkeresetek emelkedése már az idén is lassul, év végére 1-2 százalék körülire apadhat az első félévi 5,5 százalékról. Jövőre erőteljes, 6-8 százalékos reálkereset-esés várható az államháztartásban; a versenyszektorban lehetséges a szinten tartás. Ebben az esetben körülbelül 3 százalékkal esik a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagbérének vásárlóképessége – azaz kevésbé, mint a Bokros-csomag idején.
Tekintettel a háztartások már az idén is romló jövedelem-kilátásaira, mérséklődik a családok eladósodási hajlandósága, és a biztonsági tartalékolás igénye – a kamatadó ellenére – erősíteni fogja a megtakarítási hajlandóságot. Mindebből a fogyasztói kereslet zsugorodása prognosztizálható, és ez lesz a fő komponense a jövő évi növekedési ütem mérséklődésének.
INFLÁCIÓS VISZONYOK. Nem vitás, hogy a várható stabilizációs gazdaságpolitika egyik központi kérdésévé lép elő a már ez év második felétől mind magasabb üteművé váló infláció. Közelebbről, hogy ahhoz miként viszonyul a kormányzati politika és a jegybank. Lesz-e vagy sem köztük együttműködés, és ha igen, milyen irányú? Az infláció kétségkívül emelkedni fog jövőre, technikailag tekintve az ez év végéig növekvő drágulás nagyobb áthúzódó hatása következtében is: 2007 első hónapjaiban 7 százalék feletti fogyasztói áremelkedés várható a bázisidőszak 2,5 százalékos mértékével szemben. A megnőtt áremelkedés alapja közvetlenül az áfakulcs és a jövedéki adók növelése lesz, valamint az állami támogatások leépítéséből következő korrekciós infláció. Ám ezzel egyidejűleg az árnyomást kínálati oldalról – a profitcsökkentő, és így áremelésre késztető egyéb adóemelések révén – az állami centralizáció növekedése is erősíti.
A megugró inflációnak ezek a tényezői egyszeri jellegűek, a stabilizáció eszközei, s mint ilyenek – tekintettel a fiskális stabilizáció szükségességére – ki nem iktathatók. A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) ezekkel szemben felvenni a harcot értelmetlen. A helyes monetáris politika ezért az lenne, ha jegybank úgy tenne, mint a 2004. évi áfaemelés okozta inflációerősödéskor, vagyis eltekintene monetáris politikájában a fiskális politika kiváltotta áremelő hatástól, és sem kamat-, sem árfolyam-politikájával nem nehezítené meg a gazdaságstabilizáció folyamatát. Nagyobb probléma adódna ugyanis abból, ha kamatemeléseivel újra bekeményítené az árfolyamot, mint abból, ha a szigorú költségvetési és jövedelempolitika mellett viszonylag laza monetáris politikát folytatna. A növekedési veszteség és a kamatszolgálat megugrása miatt a mostaninál is nagyobb megszorításokra lenne szükség.
Amint az a rendszerváltás óta igazolódott, a kamatemelés nem ösztönzi a megtakarításokat, ezért ez a módszer nem alkalmas a piac árelfogadó képességének szűkítésére. Másfelől az is ismeretes, hogy a forint euró-árfolyama lassan egy éve gyengül, ennek ellenére – az üzemanyagokon kívül, amelyek árszintjét a kőolaj drágulása közvetlenül is meghatározza – nem tapasztalható az importált fogyasztási cikkek körében még az átlagost elérő áremelkedés sem, hála az erős a versenynek. Sőt, noha ez év első négy hónapjában mintegy 10 forinttal többe került az euró, a főként importból származó tartós fogyasztási cikkek, egyéb cikkek és ruházati termékek árszintje csökkent – annak ellenére is, hogy a keresletük nőtt.
ALKALMAZKODÁS. Ma nincs lehetőség arra, hogy az államháztartás hiányát és az államadósságot könnyen elinflálják (a reáldinamika is csökken 2007-ben), mint volt a Bokros-csomag idején. A 2003. júniusi sáveltolás tapasztalata is arra int, hogy az árfolyamrendszerbe nem vihető be semmiféle instabilitás. De az is nagyon oktalan lenne, ha az MNB ismét árfolyamcélt követne inflációs célkitűzésének teljesüléséhez. Különösen, ha a jegybank a rövid távú árfolyam-alakulásból vonna le következtetéseket a középtávon szükségesnek tartott 3 plusz-mínusz 1 százalékos inflációs cél teljesülését elősegítendő. A stabilizációs politikában nem a monetáris, hanem a fiskális politikának kell az alapforgatókönyvet írnia, amiből részben következik az ahhoz igazodó szigorú jövedelempolitika is. A monetáris politikának pedig – az adott helyzetben – nem a maga elé tűzött inflációs célt kellene szemellenzős módon követnie, hanem előretekintve alkalmazkodnia a fiskális és jövedelem-megszorítások hatásához, úgy, hogy a restrikció a legkisebb gazdasági áldozatot követelje.
