Kezdjük a gazdasági oldallal. A csomag vétója elodázta volna a piac által amúgy is kétkedve fogadott költségvetési kiigazítást, miután az Alkotmánybíróság legkorábban ősszel tudott volna csak foglalkozni a törvényekkel. Az aláírás hallatán a forintpiac fellélegzett. Hétfőn, az államfői bejelentés napján, ugyan más típusú – nem utolsósorban a lengyel és a szlovák politikai bizonytalansággal összefüggő – tényezők is borzolták a kedélyeket a pénzpiacokon, de ha a magyar államfő nemet mond, kereskedők szerint aligha úszta volna meg a forint nagyobb zuhanás nélkül, ami könnyen új történelmi mélypontra küldte volna a kurzust.
Az államfői mérlegelés minden bizonnyal politikai szempontokra is figyelt. Az elnöki szignó elejét vette annak, hogy a kormánypártok a kieső bevételekért, rosszabb esetben a kiigazító program esetleges kudarcáért a köztársasági elnököt okolják. Nem feltételezünk konfliktuskerülő magatartást Sólyom Lászlóról, de tény, hogy az adócsomag aláírásával kihúzta az ellene irányuló napi politikai támadások méregfogát, s egyben elkerülte azt is, hogy a valószínű koalíciós támadások nyomán az őt nyilván védelmébe vevő ellenzék kisajátítsa magának az esetleges vétó erejét.
Ha ez a forgatókönyv jött volna be, az erodálta volna az elnök még csak kialakulóban lévő, de biztatóan erősödő tekintélyét. Pedig az aktuálpolitika a jelek szerint szívesen látná az államfőt a küzdőtéren. Egyes források szerint több szocialista politikus is elképzelhetőnek tartotta, hogy főügyész-jelöltjének elutasítása miatt Sólyom a Gyurcsány-csomag elmeszelésével „áll bosszút”. E feltételezés alapján nem nehéz elképzelni, hogy a csomag megvétózására milyen reakciók érkeztek volna a kormánypártok részéről.
Meglehet, a csomagban akadnak kisebb-nagyobb alkotmányossági problémák, de az elnök – mérlegelve a kockázatokat – ez idáig sikeresen kerülte ki a napi politika által beélesített taposóaknákat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
