Belföld

Mégis nyomoznak a belvárosi ingatlanügyekben

juhasz-peter(960x640).jpg (juhász péter)
juhasz-peter(960x640).jpg (juhász péter)

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt vizsgálódnak. A feljelentőnek, Juhász Péternek viszont azért kell bíróság elé állnia, mert beperelte Rogán Antal, akiről azt mondta: bűnöző.

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Főügyészség Juhász Péter feljelentésének elutasítását, mégis nyomoznak különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt – közölte Facebook-oldalán a politikus.

A korábbi elutasító határozat rossz jogszabályt alkalmazott, több tényállítást nem vizsgált és nem szerzett be azokra vonatkozó iratokat. A kerületben jelentős kedvezménnyel jutottak üzlethelyiségekhez azok bérlői, de felmerült annak gyanúja, hogy színlelt jogügyletekről van szó, olyan kevés idő telt el a bérleti szerződés megkötése és az ingatlan eladása között.

Az ügyészség szerint nem történt meg a jogszabályok által elvárt értékbecslés, az önkormányzat által megbízott értékbecslő tevékenysége semmilyen szakértelmet nem igényelt és erre nem is volt joga, a hatóság pedig nem vizsgálta, hogy miért van jelentős különbség az önkormányzatnak kifizetett vételár és az ingatlanok továbbértékesítése során fizetett ár között.

Az ügyészség szerint az értékcsökkentés során az önkormányzat olyan jogszabályhelyre hivatkozott, ami nem tette lehetővé az árcsökkentést, így nyilvánvalóan vagyoni hátrányt eredményezhetett a kedvezmény biztosítása.

A belvárosi önkormányzat korábban épp amiatt hazugozta le Juhász Pétert, mert elutasították feljelentését. Csütörtökön Rogán Antal korábbi V. kerületi polgármester feljelentése miatt kell bíróság elé állnia az Együtt politikusának.

Cstrtkn kell mennem brsgra, mert Rogn beperelt, hogy azt lltottam bnz. Ugyanis az.Ma megjtt a Fvrosi…

Posted by Juhász Péter on Monday, 13 April 2015

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik