– Kedvezően reagált a piac az Invesztszberbank megvásárlását megpecsételő szerződés hétfő délelőtti aláírására: zárásig 3 százalékkal emelkedett az OTP Bank részvényárfolyama. Az elmúlt hetekben azonban tőzsdei pályafutása során soha nem látott mértékű zuhanást szenvedett el, 35 százalékkal csökkent a papír kurzusa. Miben látja e folyamat okait?
– Én is csak az unalomig ismételt okokat sorolhatom: a tőkepiaci korrekció, valamint a kormány megszorító csomagja körüli bizonytalanságok idézték elő az esést. Azt viszont nem feltételezem, hogy az OTP Csoport aktivitása, eredményei okot adtak volna a gyengülésre.
– Mikorra térhet magához a részvény, és meddig kapaszkodhat vissza?
– Jósolni nehéz. A legpesszimistább elemző 7300 forintos árfolyamot jelez előre éven belül, magam 7 és 8 ezer forint közötti kurzust várok 2006 végére.
– Lényegesen módosultak az OTP Bank paraméterei, illetve profitkilátásai, amióta az Invesztszberbank megvásárlását célzó első tárgyalás februárban lezajlott. Nemcsak a részvényárfolyam – és ezzel a bank piaci értéke – változott kedvezőtlenül, de a kormány bejelentette, hogy valamilyen formában továbbviszi az eredetileg csak 2005-re és 2006-ra bevezetett bankadót, emellett általában is megnőtt a társaságok adóterhe. Mindez sokmilliárd forinttal rontja az OTP Csoport profitkilátásait. E körülmények miként hatottak az OTP akvizíciós stratégiájára?
– Rövid távon akár igaza is lehet azoknak, akik szerint e szerényebb piaci érték és az alacsony részvényárfolyam mellett okosabb lett volna sajátrészvény-vásárláshoz folyamodni. Még azt is el tudom képzelni, hogy ennek érdekében a befektetők az árfolyamon keresztül megpróbáltak nyomást gyakorolni ránk. Én viszont vallom, hogy a cég halálát jelenti, ha rövid távú érdekeket követ. A közelmúltbeli ukrán és a mostani orosz bankvásárlás viszont a bank közép- és hosszú távú érdekeit szolgálja, s jóllehet, e felvásárlási lehetőségek nem a legjobb pillanatban adódtak, mindkét bank megszerzése olyan unikális lehetőséget kínált, amelyet hiba lett volna kihagyni. Ha a Raiffeisen leánybankját nem vesszük meg, akkor egy ukrajnai nagybanki pozíció megszerzését szalasztottuk volna el. Hasonlóképpen, az Invesztszberbank megvásárlásáról sem mondhattunk le, hiszen a pénzintézet Oroszországban a fogyasztási hitelek és a bankkártyák piacának egyik vezető pozícióját foglalja el. A bank főtulajdonosa, Alekszej Ponomarenko pedig most került abba a helyzetbe, hogy egy másik érdekeltségében, Novorosszijszkban, többségi részesedéshez jusson. Ha mi nem élünk az alkalommal, mással köt üzletet.
– A vételárban is tükröződik, hogy nagyon eltökéltek voltak. A könyv szerinti értéknek mintegy négyszeresét, 373 millió eurót is hajlandóak voltak megadni a bankért, márpedig ilyen mélyen eddig még soha nem nyúltak a zsebükbe.
– Nem hagyhattuk figyelmen kívül, hogy olyan országban fektettünk be, ahol 6 százalékos a GDP éves bővülése, és úgy tűnik, az orosz gazdaság tartós növekedési pályára állt rá. A makrogazdasági körülmények is stabilak: a költségvetés szufficites, az ország tartaléka 250 milliárd dollár. A bank pedig már most is profitot termel, s mérlegfőösszege is 60-70 százalékkal nő egy évben. Minden körülmény azzal kecsegtet, hogy e viszonylag magas ár gyorsan megtérül.
– Az Invesztszberbank alacsony piaci részesedésével is kilóg a sorból némileg, hisz’ nem csupán az akvizíciós célországokban általánosan megcélzott 10 százaléktól marad el jelentősen, de eddigi legkisebb külföldi leánybankjuknál is szerényebb a súlya az orosz bankszektorban.
– Az orosz piac hatalmas, itt egészen más léptékekben kell gondolkodni, mint a közép- és kelet-európai régióban. Ez a kicsiny részesedés 30 ezer vállalati és mintegy 800 ezer lakossági ügyfelet takar. Az 1250 helyi bank rangsorában így is a 35. helyet foglaljuk el jelenleg, s ha minden a terveink szerint alakul, rövid idő alatt bekerülhetünk a top 20-ba.
– Az Erste Bank 2003-ban hasonló összeget fizetett az 500 ezer ügyféllel rendelkező Postabankért Magyarországon. Önöknek vajon mennyit sikerül majd kihozniuk az új érdekeltségből?
– A párhuzam nem feltétlenül szerencsés, de az Invesztszberbank az idei első öt hónap alatt 18 millió dolláros profitot termelt, ami kétségtelenül versenyképes lehet a Postabank produktumával.
– Az Invesztszberbank vállalati pénzintézetként startolt, három éve pedig a lakossági hitelezés és betétgyűjtés is elindult. Önök milyen profilt részesítenek előnyben?
– Lakossági és vállalati téren is nagyot léphetünk előre. Kézenfekvő a kártyaüzletág erősítése, de jelenleg csak kevesen utaltatják fizetésüket bankszámlára Oroszországban, így a lakossági számlavezetésben is komoly lehetőségeket aknázhatunk ki. Terveink szerint 2007-től elindul a jelzáloghitelezés is, addigra elkészülnek a megfelelő termékek és a szükséges IT-fejlesztések. Emellett nyitni szeretnénk a meggyőzően eredményesen működő kis- és középvállalati szektor felé, és nagy jövőt jósolok a projektfinanszírozásnak is – rengeteg hotel és bevásárlóközpont épül például Oroszországban.
– Esetleg máris megvan az első komoly projektfinanszírozási ügyfelük? Ponomarenko kikötőfejlesztéséhez is nyújtanak kölcsönt?
Moszkvai bankfiók. Korrekt mérleget találtak.
– Nyilvánvalóan szeretnénk együttműködni, hiszen Novorosszijszk Oroszország legnagyobb tengeri kikötője. Innen indul például a tengeren szállított orosz olaj zöme. A fejlesztések keretében terminálok épülnek konténereknek, cseppfolyós gáznak és folyékony szénnek; minderre jelentős a kereslet. De más potenciális új ügyfeleket is említhetek, több Oroszországban működő magyar vállalat is megkeresett, hogy szívesen lenne az ügyfelünk. Akár egy magyar desk nyitására is sor kerülhet
– A hatalmas várakozások mellett persze kockázatokat is hordoz az Invesztszberbank. Egyebek között hiányoznak az ingatlanok nyilvántartásáról rendelkező törvények, amelyek a jelzáloghitelezés alapfeltételéül szolgálnának. Miként számolnak ezzel?
– Nem rohanunk előre. Nem vállalunk túlzott kockázatokat, valamennyi tevékenységbe csak akkor vágunk bele, ha az megfelel saját kockázatkezelési normáinknak. Az említett törvénycsomag például várhatóan már a nyár végére megszületik, és ez esetben nem lesz akadálya a jelzáloghitelezés jövő évi indulásának.
– Ugyanakkor egy másik kockázati elem lehet, hogy Oroszországban 2002 óta halogatják a nemzetközi számviteli szabványok bevezetését. Egyelőre a nemzeti standardokat alkalmazzák, ami szakértők szerint nem biztosítja az orosz bankok megfelelő átláthatóságát. Miként kezelik ezt a sajátosságot?
– Nem látok problémát. A magyar szabványok is évekig eltértek a nemzetközitől, mégsem származott gond ebből. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen eltérésekkel kell számolnunk, nem érhet bennünket meglepetés.
– A bank megvétele kapcsán tartott sajtótájékoztatón említette, hogy az Invesztszberbank átvilágításakor nem estek ki a szekrényből csontvázak. Konkrétan mit értett ezen?
– Nagyon jó, korrekt mérleget láttunk. Nem bukkantunk felelőtlen hitelezés nyomára, a tulajdonos egyéb érdekeltségeit sem finanszírozta a bank. Abban sem volt vita közöttünk az eladóval, hogy mennyit ér a portfólió – azaz nem kellett átminősítenünk az eszközállományt.
– Az itthoni bankhoz kötődően viszont kellemetlen meglepetések is adódtak. Úgy tűnik, hidegzuhanyként érte, hogy a kormány megszorító csomagjának részeként a bankadó mégsem szűnik meg, csupán átalakul. Honnan értesült a hírről?
– A sajtóból.
– Az eredeti koncepció, amely a támogatott hitelek kamatbevételeit 20 százalékkal adóztatta volna, megváltozott. Az elfogadás előtt álló verzió szerint 5 százalék az elvonás. A módosítást a bankszakma, netán a Magyar Bankszövetség kezdeményezte?
– A Bankszövetség biztosan nem készített javaslatot a módosításra. Saját magunk megadóztatásának kidolgozásába nem kívántunk részt venni az adó fenntartásárról szóló döntést követően. Az viszont rosszul érintett, hogy jómagam – hasonlóan a bankszakma számos képviselőjéhez – a módosításról szóló hírt is a sajtóban olvastam először. Ez nem csupán azért aggályos, mert a korábban kialakult szokások szerint a pénzügyi jogszabályalkotás folyamatában mindig meghallgatták a szakma véleményét, de egyszersmind a bankokkal kötött korábbi megállapodását is felrúgta a kormány. Már az eredeti bankadóval kapcsolatosan is alkotmányossági kifogásaink támadtak és inkoherensnek tartottuk azt az uniós jogszabályokkal, de úgy állapodtunk meg a miniszterelnökkel, hogy az állam a bankadót csupán átmeneti ideig – két évig – veti ki, mi viszont nem fordulunk az Alkotmánybírósághoz. A kormányfő ígéretét komolyan vettük, hiszen az még csak nem is a választási kampány során hangzott el, ami a mai gyakorlat szerint esetleg felmentést jelenthetne az adott szó kötelme alól. Az előzmények alapján azt is elvártuk volna, hogy a miniszterelnök kezdeményezzen valamiféle kommunikációt a szakma felé, ha mégsem tudja tartani a szavát. A történet azt a negatív üzenetet hordozza, hogy a megállapodások nem érnek semmit.
– Túllépve a bankokat ért sérelmeken, alkalmasnak tartja a kormány megszorító csomagját az elúszott költségvetés stabilizálásához?
– Inkább a kaptafánál maradnék, és csupán a bankszektor helyzetét értékelném. Természetesen el tudom fogadni, hogy a költségvetés jelenlegi helyzetében kell valamit tennie a kormánynak. Nem az vezetett azonban a mostani helyzet kialakulásához, hogy a bankszektor elköltötte az állam pénzét, és ezt illene nem figyelmen kívül hagyni. Most annak isszuk meg a levét – ezt már részben a kormány is elismeri -, hogy bizonyos kormányzati lépésekre nem került sor időben, ezzel szemben több káros intézkedés is született. Így nem tartom elfogadhatónak a bankrendszer újbóli diszkriminatív megadóztatását. Több olyan hasonló jövedelmezőségű szektor van, amelyet mindössze 10 százalékos adó terhel, vagy amely éppen adómentességet élvez – szemben a bankokat sújtó 24 százalékos elvonással. Elszomorít, hogy a bankszektor lett az áldozata a koalíciós pártok és az ellenzék demagóg választási kampányának, ahol a pénzintézetek a kampány eszköztárába kerültek, és a bankár kifejezés szitokszóvá változott olyanok szájából, akik szakmájának presztízse a legalacsonyabb a társadalmi megítélés alapján. Noha nem érdemeljük meg, mindaddig tudomásul venném ezt, amíg csak a bankelnököket tüntetik fel negatív színben. A pénzintézeti szektorban azonban több mint 30 ezer rendkívül sokat dolgozó, elkötelezett kolléga van, akiknek oroszlánrésze van abban, hogy a ‘90-es évek elején még a tőkeimport korlátjaként emlegetett, alulfejlett bankszektor ma már a hatékonyságot, a termékválasztékot és a szolgáltatások színvonalát tekintve bármely fejlett pénzügyi piaccal rendelkező országéval összehasonlítható.
– A hitelintézetek válasza sem maradt el. Nemrég a Bankszövetség elnöke úgy nyilatkozott, hogy a szakma türelme erősen fogyóban, a multinacionális hátterű bankok bevételeiket könnyedén átcsoportosíthatják a hazainál kedvezőbb adózású országokba.
– Ők ezt valóban megtehetik, ugyanis a magyarországi tevékenységet külföldről finanszírozzák, és „megfelelő” refinanszírozási kamatláb alkalmazásával a jövedelem máris más országban képződhet. Nekünk nem áll módunkban ilyen könnyedén mozogni a határok között, hisz’ döntően belülről finanszírozzuk magunkat. Az viszont egyértelmű, hogy a növekedési lehetőségeket nem Magyarországon keressük: azokat az országokat célozzuk meg, ahol jövedelmezőbb a befektetésünk.
– Az adóterhek növekedése miben veti vissza az OTP-t?
– Hátráltatja a növekedésünket. Kevesebb pénzt tudunk akvizíciókra fordítani, és a helyi aktivitást is fékezi.
– A pénzintézetek súlyosbodó adóterhei mellett a banki ügyfelek is lemondhatnak régóta dédelgetett álmukról, miszerint a pénzintézetek népes táborában erősödik a verseny, és ez lenyomja a szolgáltatások árát?
– Reményeim szerint a megnövekedett adóterhek a versenyt nem befolyásolják, ám az kétségtelen, hogy a díjak mérséklődését sem segítik elő.
– A megszorító csomag fényében miként vélekedik az euró mielőbbi bevezetéséről?
– Még ezelőtt pár hónappal sem láttam volna tragikusnak, ha egy fegyelmezett, az országot kiszámíthatóan irányító kormány regnálása mellett az európai közös valuta egy-két év késéssel lép a forint helyébe. Ma azonban már úgy vélem: minden perc számít. A gazdaság működése legalább annyival kiszámíthatóbb lenne, amennyit az euró biztosítani képes…
– Ezek szerint a további akvizícióktól sem ment el a kedve. Az OTP menedzsmentjének nyilatkozatai szerint egy újabb ukrán bank és egy montenegrói érdekeltség előkészületben lévő megszerzésével lezárul ez a felvásárlási hullám, és az „erőgyűjtés” ideje következik.
– Az akvizíciókra szánt pénzünket valóban elköltjük az említett országokban. Ugyanakkor minden irányban nézelődünk tovább, és megfelelő célpont esetén megtaláljuk a vásárlás finanszírozásának módját is.
– Törökország mellett, kitartva korábbi szándékainknál, Nyugat-Európát is pásztázzák?
– Ez a kérdés korai, de kétségtelen, hogy több külföldi pénzügyi befektető is felajánlotta tőkeerejét egy nyugat-európai bank esetleges felvásárlásához az OTP Bankkal közösen.
Csányi Sándor mondja:
AZ OROSZORSZÁGI TERVEKRŐL. „Nem rohanunk előre. Nem vállalunk túlzott kockázatokat, valamennyi tevékenységbe csak akkor vágunk bele, ha az megfelel saját kockázatkezelési normáinknak. Ha minden a terveink szerint alakul, rövid idő alatt bekerülhetünk a top 20-ba.”
A BANKADÓRÓL. „Most annak isszuk meg a levét, hogy bizonyos kormányzati lépésekre nem került sor időben, ezzel szemben több káros intézkedés is született. Így nem tartom elfogadhatónak a bankrendszer újbóli diszkriminatív megadóztatását. A bankadóval kapcsolatos történet azt a negatív üzenetet hordozza, hogy a megállapodások nem érnek semmit.”
AZ EURÓRÓL. „Még ezelőtt pár hónappal sem láttam volna tragikusnak, ha egy fegyelmezett, az országot kiszámíthatóan irányító kormány regnálása mellett az európai közös valuta egy-két év késéssel lép a forint helyébe. Ma azonban már úgy vélem: minden perc számít.”
A TERJESZKEDÉSI TERVEKRŐL. „A növekedési lehetőségeket nem Magyarországon keressük. Több külföldi pénzügyi befektető is felajánlotta tőkeerejét egy nyugat-európai bank esetleges felvásárlásához az OTP Bankkal közösen.”
