Belföld

A 4K! felborította az Ellenzéki Kerekasztalt

A 4K! szerint meghiúsult az ellenzéki összefogás, miután az LMP jelezte, hogy nem vesz részt a kerekasztal munkájában. Így már a Negyedik Köztársaság Mozgalom sem látja értelmét a szerveződésnek.

Az LMP kész helyzetet teremtett a többi szereplő számára azzal, hogy visszautasította az Ellenzéki Kerekasztalban való részvételt. A kerekasztal csak úgy tudná betölteni a szerepét, ha valamennyi demokratikus ellenzéki párt képviseltetné magát. Ennek hiányában a 4K! – korábbi szándékával ellentétben – nem látja értelmét a Kerekasztalban való részvételnek – áll a szervezet közleményében.

Az Ellenzéki Kerekasztal feladata az lett volna, hogy a köztársaságot helyreállítani akaró valamennyi szereplő a nézetkülönbségeit félretéve egy asztalhoz üljön és megegyezzen a demokratikus intézményrendszert helyreállító köztársasági minimumprogramban. Amennyiben a demokratikus ellenzéknek csak egy része jelenik meg az asztalnál, úgy nem lehet ezt a fórumot az Ellenzéki Kerekasztalnak tekinteni – írják.

A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom sajnálja, hogy az LMP döntésével az ellenzék elszalasztott egy esélyt arra, hogy közösen kezdje megrajzolni, milyen jövőt képzel el az Orbán-rendszer után.

Az egyfordulós választási rendszer miatt a Fideszt csak ellenzéki együttműködéssel lehet leváltani 2014-ben. A 4K! a továbbiakban is keresni fogja ennek az együttműködésnek a lehetőségeit – zárul a közlemény.

Az Ellenzéki Kerekasztal megalakítását a Szolidaritás mozgalom kezdeményezte, melyhez korábban a 4K! is csatlakozott.

Az LMP azonban január végi kongresszusán jelezte: nem kívánnak részt venni a szerveződés munkájában, mivel önállóan szeretnék leváltani az Orbán-kormányt 2014-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik