Gazdaság

Guruló szondák

Jóllehet, a Vörös Bolygón tevékenykedő Spirit és Opportunity terepjárók minden korábbi reményt felülmúlva már két és fél éve működnek többé-kevésbé kifogástalanul, a NASA újabb típusú szondák fejlesztésén is dolgozik. Ezek pedig nem önállóan, hanem csapatban végeznék küldetésüket.

Az új koncepció a Massachusetts Institute of Technology (MIT) mérnökeinek a mesterséges intelligencia kutatásában elért eredményeire épül. A lényeg, hogy egy-egy nagyteljesítményű eszköz – ilyenek a terepjárók – helyett egyenként korlátozott képességű, ám mozgékony és hálózatok létrehozására alkalmas egyedekből felépülő rajt alkalmaznának a felderítésre. Így az alacsony költséggel előállítható egységek légiói nemcsak olcsóbban végeznék el ugyanazokat a feladatokat, mint jól felszerelt szóló társaik, de összeadódó intelligenciájuknak köszönhetően több információt is megszerezhetnek.

Az elképzelések szerint az egymással rádiós összeköttetésben álló, mindössze tízdekás mini szondákat, amelyeket tucatnyi szenzorral szerelnének fel, üzemanyagcella hajtaná. Kétféle alapvető mozgásra lesznek képesek: pattogásra és gurulásra, s ezzel mintegy 60 kilométert tehetnének meg egyetlen hónap alatt. Ez alatt azonban korábban nem látott felbontással térképeznék fel a terepet, méretüknél fogva ugyanis a különböző, akár igen apró mélyedésekbe, lyukakba is behatolhatnának. A szondák prototípusa elkészült, a marsi küldetésre tíz év múlva kerülhet sor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik