Orbán Viktor szerint az elmúlt másfél évben megalkotott 365 törvénnyel, valamint az új alaptörvénnyel Magyarország megtalálta a jövőbe vezető biztos utat, és joggal remélhető, hogy az új magyar gazdaságpolitika és alkotmányos berendezkedés kiállja az idők próbáját.
A kormányfő ezt pénteken mondta a németországi Wiesbadenben, miután tárgyalt Hessen tartomány kereszténydemokrata miniszterelnökével. A közös sajtótájékoztatón Volker Bouffier hangsúlyozta: a megbeszélésen egyetértettek Orbán Viktorral abban, hogy minden ország maga határozza meg szabályait.
A magyar médiaszabályozást firtató újságírói kérdésre a német politikus azt válaszolta, megvitatták ezt a témát is, és a magyar kormányfő válasza meggyőzte őt. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban azt mondta: Európában a sajtószabadság az egyik legérzékenyebb kérdés, ezért az új szabályok mindig rendkívüli vitákat kavarnak. Álláspontja szerint az, hogy nyílt vita van a sajtószabályozás kérdéséről, bizonyítéka annak, hogy van Magyarországon működő demokrácia.