Meglepő választ ad Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója arra a kérdésre, Magyarország helyett miért Indiában bővíti a cég a termelését. „Ott sokkal olcsóbb” – mondja a forgalom alapján legnagyobb magyar gyógyszergyártó első embere. Itthon – a tervezés időszakában érvényes árfolyamokkal kalkulálva – csaknem 12 milliárd forintba került volna ugyanaz, amit a társaság az ázsiai szubkontinensen 4,5 milliárdból megvalósított.
A Richter tehát – amelynek ázsiai üzemében a tesztek után a jövő év elején indul el élesben a termelés – elsősorban nem azért jelent meg Indiában, mert az ottani piacon szeretne „helyi” gyártású gyógyszereivel kereskedni. Az ott előállított szintetikus alapanyagokból ugyanis Kőbányán lesznek késztermékek, amelyek Magyarország mellett főként Kelet-Európában kerülhetnek majd a gyógyszertárakba. Ráadásul tévedés lenne azt hinni, hogy India csupán az olcsó, jól képzett, és nagy mennyiségben rendelkezésre álló munkaerejének köszönhetően „happolta el” ezt a beruházást, hanem azért, mert ott helyi készítésű berendezésekkel sokkal olcsóbban lehet felszerelni egy gyógyszeripari üzemegységet. Az alacsonyabb beszerzési ár természetesen jótékony hatással van a társaság amortizációs költségeire is. Bogsch pedig még tovább sorolja az ottani előnyöket, tapasztalatai szerint ugyanis Indiában gyorsabb és egyszerűbb a gyártáshoz szükséges speciális eszközök engedélyezési folyamata, és a befektetési kedvezmények is csábítóak.

A MARADÓK. India szerepe a generikus (szabadalmi védettséget már nem élvező, bármely cég által szabadon „másolható”) gyógyszerek világpiacán egyre meghatározóbb. A jövőben várhatóan a kelet-európai gyártóknak is nagyobb versenyt támasztanak majd az indiai társaságok, amelyek csak a közelmúltban vetették ki komolyan a hálójukat a régióra. Ennek fényében logikusnak tűnik a Richter „válaszlépése”, hiszen költséghatékonyságát az ázsiai megjelenéssel próbálja a versenytársakhoz igazítani.
Ugyanakkor az itt gyártással jelen lévő más társaságok még látnak fantáziát Magyarországban. Az Egis Nyrt. egyelőre várakozó állásponton van. „Folyamatosan figyeljük a lehetőségeket, de jelenleg nincs szándékunkban Indiába vinni a gyártást” – mondja Marosffy László gazdasági vezérigazgató-helyettes. Igaz, ez azért sem merül fel a cégnél, mert kémiai gyártókapacitása nem bővül, a forgalom növekedését elsősorban azzal éri el, hogy a termékválasztékban a nagyobb bevételt hozó gyógyszerek előállítására helyezi a hangsúlyt. Ha mégis bővíteni kell majd a gyártást, az Egisnek „házon belül” van még akkora tere, hogy nem feltétlenül kell zöldmezős építésben, esetleg külföldi megjelenésben gondolkodnia. „Látjuk, hogy a generikus piacon egyre erőteljesebb a távol-keleti kínálat, és figyelnünk kell erre a konkurenciára, ám szükség esetén a felvásárlással való terjeszkedés egyszerűbb lenne, mint a gyárépítés” – teszi hozzá Marosffy.
A brit GlaxoSmithKline (GSK) magyarországi leányvállalata a múlt héten vágta át a szalagot Gödöllőn, ahol oltóanyag-előállító üzemét bővítette. Három év alatt mintegy 100 millió eurót fektetett be a cég, és megduplázta, 200 fő fölé emelte az üzemben dolgozók létszámát. Az oltóanyaggyár gyakorlatilag teljes egészében exportra termel, évente mintegy 20 milliárd forint értékben szállítja a cég központjába az itt előállított alapanyagot. A GSK-nak tehát Nyugat-Európából érdemes Magyarországra koncentrálni a kapacitását. (A cég európai elnökével készített interjúnkat lásd külön.)
Hasonlóan jelentős bővítéseket hajtott végre az elmúlt években az egykori debreceni Biogal gyógyszergyárat privatizáló izraeli Teva. Igaz, amikor a társaság elnöke, Israel Makov – éppen a sajóbábonyi üzem átadásakor – nálunk járt, lapunknak adott interjújában enyhe kritikával illette a befektetési környezet változásait (Figyelő, 2005/48. szám). Az 50 országban jelenlévő Teva 2003 és 2005 között több mint 80 milliárd forintot fektetett be hazánkban, és az itteni üzemeiből a magyar, illetve az európai piacok mellett az Egyesült Államokba is szállít hatóanyagot.
![]()
A GSK európai elnöke
Lát bennünk fantáziát
Miközben a Richter Indiában terjeszkedik, a GSK Pharma-ceuticals európai elnöke, Andrew Witty éppen most adta át cége újabb vakcinagyárát Gödöllőn.
– Miért ítéli meg eltérően a két cég a befektetési lehetőségeket?
![]()
![]()
– Gödöllőn az egykori Humán gyógyszergyárnál már megvolt a vakcinagyártás hagyománya és a megfelelő technológiája. Éltünk azzal a lehetőséggel, hogy egy működő gyárat tudtunk megvenni, és hittünk benne, hogy az itt dolgozó munkaerő kvalitására hosszú távon is építhetünk. Ez a leggyorsabb és leghatékonyabb módja a kapacitás bővítésének.
– A pozíciójából adódóan Ön világszerte együtt dolgozik számos kormányzati és társadalmi szervezettel, és úgy hírlik, kifejezetten az úttörő megoldásokat szorgalmazza. Milyen gyógyírt javasolna arra, hogy Magyarországon évek óta tragikusan alultervezett a gyógyszerek állami támogatására szánt összeg?
– Az egy főre jutó gyógyszerfogyasztás világszerte emelkedik, az állami költségvetés pedig mindenhol szűkös. Véleményem szerint ezt a feszültséget nagyrészt a generikus gyógyszerek viszonylag magas ára okozza. Különösen igaz ez a márkázott készítményekre, hiszen ezeket az originális gyógyszerekhez hasonlóan magas marketing költségvetéssel dobják a piacra. Molnár Lajos egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélésem alkalmával fel is hívtam a figyelmet arra, hogy Magyarország is elérhet megtakarításokat, ha nem költ ilyen sokat a generikus termékekre. Az államnak mindenhol az a feladata, hogy megpróbálja a legújabb, leghatásosabb gyógyszerekhez juttatni a betegeket, ezt pedig leginkább úgy érheti el, ha az új, originális szerek bevezetésére és támogatására helyezi a hangsúlyt.
– Mint például a madárinfluenza elleni vakcina? Mikor lesz a GSK oltóanyagából világszerte hozzáférhető termék, és mit jósol, lesz-e szükség rá?
– Mindannyian abban reménykedünk, hogy a madárinfluenzából nem lesz világjárvány. A GSK eddig 2 milliárd dollárt fektetett be, hogy felkészüljön arra, ha ez mégis bekövetkezik. Van egy kész termékünk, amely a hagyományos influenza elleni védekezésben már bizonyított. Alaposan megnöveltük ennek a készítménynek a gyártókapacitását, mert sok országban mutatkozik igény a készletezésre. Másrészt oltóanyagot fejlesztünk, és nagyon ígéretes eredményeink vannak, sok kormánnyal konzultáltunk már a potenciális üzleti lehetőségekről.
– Milyen jövő vár vakcina üzletre?
– Ez az egyik leggyorsabban fejlődő terület, ahol nagy eredményekre számíthatunk. A következő öt évben a GSK több új vakcina bevezetését tervezi; így a human papilloma vírus ellenes oltóanyagot, amely a méhnyakrák megelőzésében játszik majd kiemelkedő szerepet, illetve a rotavírus-ellenest, amelyet itt napjainkban vezetnek be. A világ oltóanyag-termelésében így a jövőben is fontos szerepet játszhat Magyarország.
![]()
![]()

