Szombat délben a Fiumei úti sírkertben felavatták Kádár János mobil mellszobrát.
A megbízó a Kádár János Baráti Kör, az alkotó pedig Várhegyi György, aki társadalmi munkában készítette el a Kádárra valóban hasonlító mészkő alkotást. A szobor „mobilitását” az adja, hogy az avatási ceremónia és a koszorúzások után a mészkőből készült művet kiskocsira tették és elszállították. Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke a korábbi híreket cáfolva azt mondta: a szobrot nem a párt helyiségében tárolják, mert azt nem ítélik elég biztonságosnak, végleges helyéről azonban még nem döntöttek. Hozzátette: meggyőződésük, hogy a Kádár-szobornak köztéren kell állnia, így a mostani helyzetet átmenetinek tekintik, az alkotás jövője a hatóságokkal folytatott tárgyalásoktól függ. Eredeti tervük a Kádár János Baráti Társasággal az volt, hogy a politikus sírjánál helyezzék el, de erre egyelőre nem kaptak engedélyt.
Az esemény apropója az, hogy Kádár éppen száz éve, 1912. május huszonhatodikán született. Az avatáson megjelent az egypártrendszer több prominense, köztük az ötvenhatos forradalmat követő megtorlásokat belügyminiszterként irányító Biszku Béla, a Kádár-éra utolsó belügyére, Horváth István, és az ideológiai ügyekért felelős Berecz János.
Mások mellett beszédet mondott és a mobilszobrot leleplezte Moldova György író, aki “proletárszentnek” nevezte az országot több mint harminc évig vezető pártfőtitkárt. Úgy fogalmazott az időszakról, hogy ez volt Magyarország XX. századi történetének legjobb szakasza: “mindenki megtalálta a maga helyét (…) és tudta, hogy másnap is biztos munkahely, fedél és kenyér várja”.
A Kossuth-díjas író azt mondta: Kádár János helye “a történelem legnagyobbjai, Szent István, Mátyás király és Kossuth Lajos mellett van”, milliók lehettek és lehetnek hálásak neki. Véleménye szerint azonban az ország nem méltó a pártfőtitkár emlékéhez, s azt megtagadva “rászolgál minden jelenlegi és eljövendő nyomorra és megaláztatásra”.
Moldova György arra is utalt, hogy 2007-ben ismeretlenek meggyalázták Kádár sírját, elvitték a csontjait, a koponyáját, valamint a felesége, Tamáska Mária földi maradványait tartalmazó urnát. Szerinte az, hogy a bűnösök nem kerültek elő, azt jelzi: a hatóságok nem akarják megtalálni őket.
Az író beszéde végén úgy fogalmazott, ez a nap nem Kádár “első száz évének” a vége, hanem “eljövendő évszázadának kezdete”, amikor méltó helyére kerül a történelmi emlékezetben.
| Kádár János száz éve, 1912. május 26-án született. 1930-ban belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP), 1933-ban két év fegyházra ítélték, szabadulása után a Szociáldemokrata Pártban folytatta politikai tevékenységét. A KMP munkájába 1941-ben kapcsolódott be ismét. A párt az ő irányítása alatt mondta ki 1943 nyarán önmaga feloszlatását és azt, hogy Békepárt néven újjáalakul.
1945 áprilisától parlamenti képviselő, a Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetőségének titkára, a Politikai Bizottság tagja volt. 1946-ban lett az MKP főtitkárhelyettese, e tisztségét a szociáldemokratákkal történt 1948-as egyesüléssel létrejött utódpártban, a Magyar Dolgozók Pártjában (MDP) is megtartotta. Rajk László után, 1948-ban ő lett a belügyminiszter, jelentős szerepe volt a koncepciós perek, így a Rajk-per levezénylésében és a többpártrendszer felszámolásában. 1951 áprilisában ő is sorra került: letartóztatták, minden tisztségétől megfosztották, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Kádár 1954-ben, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején szabadult, rehabilitálása után a XIII. kerületi pártbizottság, majd 1955 szeptemberétől a Pest megyei pártbizottság első titkára volt. Rákosi Mátyás 1956. júliusi menesztése után került vissza a legfelső pártvezetésbe: a Központi Vezetőség tikára és a PB tagja, a forradalom kitörése, Gerő Ernő 1956. október 25-i bukása után az MDP első titkára lett. Október 30-tól államminiszterként Nagy Imre koalíciós kormányának is tagja volt. 1956. november 1-jén a rádióban Kádár jelentette be az új kommunista párt, az MSZMP megalakítását. A beszéd elhangzása idején már a szovjet követségen tárgyalt, ahol őt bízták meg az ellenkormány vezetésével. November 7-én harckocsival érkezett a fővárosba, megkezdte a kormányalakítást, újjáalakította az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságát. Kádár pozícióját és az MSZMP hatalmát szovjet támogatással, gyorsított eljárásban, vérbírák által meghozott ítéletekkel, kivégzések sorozatával szilárdította meg. Ettől fogva szinte haláláig az ország első emberének számított. Volt az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke (1956-1957), az MSZMP KB első titkára (1957-1985), főtitkára (1985-1988), elnöke (1988-1989), 1956 és 1958, majd 1961 és 1965 között a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte. 1988 májusában felmentették főtitkári tisztéből, s bár pártelnök lett, hatalmát elvesztette. 1989 májusában a pártelnöki tisztségből is felmentették, majd július 6-án meghalt, aznap, amikor a Legfelsőbb Bíróság felmentő ítéletet hozott az 1958-ban kivégzett Nagy Imre miniszterelnök újratárgyalt perében. |
