A hírportál beszámolója szerint Rozs Szabolcs dolgozatát csütörtök délelőtt találták meg az intézményben. Ennek – emlékeztetett a Pécsi Újság – azért van jelentősége, mert a volt miniszterelnök négy évvel később azonos, A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címen írt diplomamunkájának bírálata már előkerült.
Rozs Szabolcs szakdolgozatának otthon őrzött példányát a múlt héten mutatta be a Hír TV, Gyurcsány Ferenc azonban megkérdőjelezte a dokumentum hitelességét, mondván, hogy az nem hivatalos, nem iktatta az egyetem. A politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este azt mondta: elképzelhető, hogy azt az ő “ellopott” szakdolgozata alapján, utólag állították össze, ismerve 1984-es diplomamunkájának ma is fellelhető bírálatát, az abban megfogalmazott hibákat, hiányosságokat. Egyúttal hangot adott annak a meggyőződésének, hogy diplomamunkáját és sógoráét is ellopták az egyetemről, mondván nehezen hihető, hogy véletlenül éppen ez a kettő tűnt el.
A Pécsi Újságnak csütörtökön több forrás is megerősítette, hogy az egyetemen megtalálták az iktatott Rozs-dolgozatot, ugyanakkor a portál azt írta: mindannyian hozzátették, szigorú dékáni utasítást kaptak arra, hogy mivel a PTE feljelentése miatt nyomozás indult az ügyben, nem nyilatkozhatnak.
A Hír TV Célpont című műsorában múlt pénteken az hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. Ezt a férfi, a politikus első feleségének bátyja is megerősítette, hozzátéve, nem tudott arról, hogy Gyurcsány később ugyanezt a témát választotta. A korábbi kormányfő a Hír TV kérdésére azt mondta: valószínűleg olvasta Rozs Szabolcs dolgozatát, és merített is belőle. Később ezt azzal egészítette ki, ha így volt, szeretné hinni, hogy a forrást tisztességesen megjelölte.