Belföld

Minden Horthy-szobrot le fog önteni

A Kerekiben felállított Horthy-szobrot vörös festékkel leöntő Dániel Péter nem fél, és a jövőben felállított Horthy-szobrokkal is így fog elbánni.

A Kerekiben felállított Horthy-szobor vörös festékes leöntésének hamar meglett az elkövetője. Dániel Péter maga tette fel a Facebookra a képeket tettéről. Lapunknak elmondta, nem fél, és a jövőben felállított Horthy-szobrokkal is hasonlóképpen fog elbánni.


Fotó: Facebook

Dániel Péter a Hír24-nek nyilatkozva reagált a Goj Motorosok elnökének, Mészáros Imrének a kiejelentésére. A Hír24-nek a szobor avatásakor készített felvételén a motorosok elnöke kilátásba helyezi, hogyha Dániel Péter eleget tesz ígéretének, és tényleg leönti a szobrot vörös festékkel – ahogyan ez megtörtént – akkor „a Goj motorosokra számíthattok és gyorsabban megoldjuk, mint a bíróság”. Dániel Péter azt üzente „Mészáros Imre jobb, ha vigyáz, mert komolyan veszem, és abból rettenetes nagy baj lesz”.

Az ügyvéd állítása szerint nem fél a „mélymagyar újnyilas bunkóktól”, célja pedig az volt, hogy a magyar társadalmat felrázza végre. „Eddig 200 remek cikket írtam, amit elolvasott maximum 40 ezer ember az én köreimből. Amit ma hajnalban fél 1-1 körül tettem, az eljut legalább 3 millió magyarhoz.”


Fotó: Hír24

Arra a kérdésre, hogy tette nem lesz-e kontratproduktív, és nem szítja-e még jobban az ellenségeskedést, az ügyvéd úgy reagált, „bízom benne, hogy pozitív lesz a hatása, de túl vagyunk már minden olyan határon, ahol ez még fontos lehetne”.

A rendőrségi feljelentésre úgy reagált, legalább 6-7 büntetőügyben folyik ellene jelenleg is eljárás, feljelentette már mindenki Wittner Máriától Lázár Jánosig, így nem érzi tehernek az újabb ügyet, úgy véli, megérte megtenni.

Elmeorvosi vizsgálatot kér a Jobbik

Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, Szilágyi György feljelentette a legfőbb ügyésznél Dániel Pétert közösség elleni izgatás, rongálás és kegyeletsértés gyanúja miatt. Megfogalmazása szerint fontos lenne az ügyvéd elmeorvosi vizsgálata is, mert “magamutogató, közveszélyes őrültként” viselkedik.

Szilágyi arról is beszélt, hogy Dániel tettével a magyar zsidóság megítélésének is ártott, ezért elvárja “a máskor oly hangos” zsidó szervezetektől, különösen a Mazsihisztől, hogy ítéljék el ezt a cselekedetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik