Gazdaság

Film: Az elszánt diplomata

Inkább csak a hollywoodi stúdiókban létezik a mesebeli Afrika, ahol a luxus szafarik kifogástalan modorú szereplői bámulatos tűzerejű kézifegyvereikkel hosszában átlőnek egy vízilovat.


Film: Az elszánt diplomata 1

Rachel Weisz és Ralph Fiennes

Egy másik mozi(valóság) az, hogy a bámulatos és kényeztető Afrika nem egy ország, hanem kontinenstest, amelynek a végtagjai éppen lehullanak, a felületi karcok pedig valójában fekélyes sebek. Világos, Afrikát meg kell gyógyítani. De hogyan? Tudja ön, hogy a Biztonsági Tanács öt állandó tagja a világ öt legnagyobb fegyverkereskedő-országa is egyben? Tudja továbbá azt, hogy a raktárkészlet 80 százaléka afrikai címekre érkezik? A világ legnagyobb gyógyszergyártói szintén előszeretettel értékesítik termékeiket Afrikában, amely egyben az emberkísérletek terepe is: ugyan ki figyel oda pár tízezer furcsa körülmények között meghalt emberre? A politikai thrillerek mestere, az összesküvés-elméletek nagy barátja, John Le Carré Az elszánt diplomata című regényében azt állítja, hogy a nemzetközi gyógyszeripar lobbistái – közöttük is a legaktívabban a kicsinyesnek és bosszúállónak beállított angolok – nem az úgynevezett népbetegségek legyőzésében érdekeltek. A brit kormány által koordinált egészségügyi programok, a nagyvonalú adományként eljuttatott gyógyszerek valójában lassan ölő mérgek: ahelyett, hogy megszüntetnék a betegséget, csak helyi- és alkalmi érzéstelenítésre jók. Rájön erre egy újságírónő (Rachel Weisz Oscart kapott ezért a szerepért), aki szép is, okos is, és elég felelőtlen ahhoz, hogy szembeszálljon az évente több tízmilliárd dolláros haszonnal kecsegtető iparágban érdekeltekkel. A lányt és útitársát meggyilkolják, megbecstelenítik, és noha a kíméletlen forgatókönyv készítői rájátszanak arra, hogy a mészárlás a környéken tevékenykedő szélsőséges gerilla csoportok műve, a mártír újságírónő férje, a Kenyába akkreditált diplomata (Ralph Fiennes) kideríti az igazságot.

Az elszánt diplomata nem utazási katalógus-film. A kamera olyan közelre merészkedik a szegénységhez, amennyire lehetséges, a történet a Nap alatt pácolódó emberek között, nem pedig légkondicionált szobákban játszódik. Kellemetlen, szúró film, kínzó fájdalmat okoz, és izgalomban tart.


• Angol-amerikai, 130 perc • Rendező: Fernando Meirelles • Főszereplők: Ralph Fiennes, Rachel Weisz

Ajánlott videó

Olvasói sztorik