Belföld

Spórolni akar? Szoktassa le a gyereket a Pókemberről

spiderman táska (spiderman táska)
spiderman táska (spiderman táska)

Kondicionálja inkább a japán Domo Kunra. Vagy a walesi tűzoltó Samre. A napi cukival pedig mindig jól jár.

Másfél hét múlva kezdődik a tanév, most már tényleg érdemes beszerezni az iskolakezdéshez szükséges eszközöket. Arról már korábban is írtunk, hogy mennyire drágák a tanszerek – nem meglepő. Most inkább abban segítünk, hogy melyik szuperhősről érdemes leszoktatni a gyereket, ha olcsóbban akarjuk megúszni az iskolakezdést.


Domo Kun = menő

A multik polcait elárasztották a szuperhősök, főleg Pókember a menő. Azonban a genyó kis ízeltlábúért mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, hisz még a kétes minőségű sima rávasalt címkés sulitáska is minimum ötezer forintba kerül. Van belőle 3D-s, meg anatómiai változat is – bármit is jelentsen–, de azok már több tízezerbe kerülnek.

Ha túlesünk a szupermarketek „Így biztos könnyen megy majd a tanulás” és ehhez hasonló olcsó szlogenjein és el tudjuk a kölköt rángatni a kék-piros pizsamás rovarfiú mellől, akkor üljünk le az internet elé és mutogassunk neki cuki állatos videókat. Az elefántos, rókás, katicás, majmos stb. hátizsákokat Hong Kongból potom pénzért lehet megrendelni. Darabját akár 2000 forintért. Érdemes belőlük rögtön hármat-négyet kérni, mert valószínűleg nem bírják majd ki a iskola első hetét. Ja, és remélhetőleg nem mérgezőek.

Ha az édes gyermek mégiscsak a Pókember miatt veri a hisztit, akkor sem árt Ázsia felé fordulni, mert – a cuki állatosnál ugyan drágábban, de – onnan jóval olcsóbban meg lehet rendelni a “szpájdörmenes” táskát. Két-háromezer forint, és ha elkerüli a gyerek az esőt, akkor nem is ázik le a zsákról a ragasztott hős.

A Pókember azonban nem az egyetlen, akit szívesen látnak iskolai cuccaikon a gyerekek. A fiúk számára ott van többek közt Batman, a Star Wars, a Ben10; a csajoknak meg a Hello Kitty, Hannah Montana meg a mindenféle random hercegnő. Ezek azonban drágák (Hannah Montaná-s táska van 71 ezerért is!) helyettük érdemes például a Domo Kun nevű japán reklámfigurára kondicionálni a kölköket, hisz a fogmutogató barna figurával díszített iskolaszerek sokkal olcsóbbak. A Domo Kun alakú plüsshátizsák Kínából megrendelve kábé 1800 forint, még postaköltség sincs rajta. Hasonló a helyzet például a walesi Sam, a tűzoltóval. Ő is olcsó. Pedig európai.


Fireman Sam = menő+hős

Talán egyedül a füzeteknél nem érdemes Kelet felé nyitni, hisz a hipermarketek saját márkás füzetei nem drágák. Kapható is millió fajta: a kisebbeknél az állatmintás örök sláger, a nagyobbaknál inkább a különböző virágmintás és tájképes a tuti. Meg a halálfejes. Azt is szeretik. Árban azonban talán a T-betűs áruház csíkos füzete verhetetlen. Csak 29 forint. És szép is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik